Intézetünk tagjai a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságában
2008. október 2-án az ME BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Könyvtárában tartotta tisztújító ülését a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottsága.
Az ülést Dr. Kabdebó Lóránt akadémikus, a szakbizottság elnöke nyitotta meg, aki felkérte a munkabizottságok vezetőit tevékenységük bemutatására, az elmúlt három év összegzésére. Kovács Ferencné, az Irodalmi Munkabizottság és Dr. Simigné dr. Fenyő Sarolta, a Nyelvtudományi Munkabizottság elnökének beszámolója egyaránt azt mutatta, hogy a szakcsoportok széleskörű tevékenységet folytattak. A konferenciák szervezésétől, kiadványok megjelentetésén át a középiskolásoknak tartott előadásig sok minden szerepelt a palettán, s inkább örömteli visszaemlékezésben volt részük a megjelenteknek, mint szigorú számadásban. Ezt követően Dr. Páczelt István akadémikus vette át a szót, s a szavazás lebonyolításának elnöki feladatait. A Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság élére Dr. Kabdebó Lórántot újraválasztották, s mellé társelnökként intézetünk igazgatójának, Dr. Kecskeméti Gábornak szavazott bizalmat a tagság. Az Irodalmi Munkabizottság leköszönő elnöke, Dr. Kovács Ferencné helyébe Dr. Gyapay László, a Régi és Klasszikus Magyar Irodalomtörténeti Intézeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense lépett; a Nyelvtudományi Munkabizottság eddigi vezetőjét, Dr. Simigné dr. Fenyő Saroltát, a Modern Filológiai Intézet igazgatóasszonyát pedig újraválasztották a jelenlévők. Örömteli esemény az is, hogy mindkét munkabizottság titkári feladatát intézetünk két fiatal oktatója, dr. Tasi Réka és dr. Kecskés Judit fogja ellátni.
E választások által a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet és az MTA MAB kapcsolata még szorosabbá vált.