2010.05.21–22.

Intézetünk Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke volt a házigazdája 2010. május 21–22-én a „Vetésforgónak”, a 19. századi magyar irodalommal foglalkozó kutatók, oktatók, doktoranduszok szakmai találkozójának. A tapolcai Park Hotelben rendezett tanácskozásra az ország minden egyeteméről érkeztek résztvevők, és itt voltak az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársai is. Örömmel láttuk, hogy Intézetünk oktatói mellett néhány doktoranduszunk is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Péntek délután – Gyapay László elnökletével – a készülő új akadémiai irodalomtörténeti szintézis 19. századi kötetének koncepcióját vitatták meg az egybegyűltek – a szerkesztők (Dávidházi Péter, Fórizs Gergely, Hites Sándor, Korompay H. János, Török Zsuzsa) által készített szinopszis (A magyarországi irodalmak műfajtörténete a 19. században) alapján. A szokásrendnek megfelelően először a jelenlévők tehették fel kérdéseiket, fogalmazhatták meg észrevételeiket, majd az elhangzottakra a szerkesztők reagáltak. A vitát közös vacsora követte, amely előtt intézetigazgatónk, Kecskeméti Gábor köszöntötte a szakmai közösséget a vendéglátók nevében. A vacsorát – a „Vetésforgó” nemes hagyományainak szellemében – hajnalig tartó beszélgetések, sakkpartik követték. Másnap délelőtt folytatódott a szakmai program: Porkoláb Tibor Lévay, a kritikus (A Budapesti Szemle Értesítő-rovata a századfordulón) című előadását hallgatták és vitatták meg a résztvevők Margócsy István elnökletével. Arról is döntés született, hogy a következő (őszi) „Vetésforgót” az ELTE rendezi.