Medgyesy-Schmikli Norbert

A hitoktatás és a színjátszás kapcsolata néhány ferences és egy piarista dráma alapján

A XVIII. századi Magyarország ferences iskolái közül Csíksomlyó gimnáziuma emelkedett ki legjobban a színjátszás tekintetében. Ez elsősorban a színdarabok számának és különleges, gyakran középkori jellegeket hordozó motívumainak köszönhető. Csíksomlyón 1721-1782 között több mint száz darab színjátékot mutattak be a székely falvakból összesereglett diákok. Többségében vallásos színjátékokról maradtak fenn magyar és latin nyelvű forrásaink, melyek többsége – mintegy 39 darab – passiójáték volt. Az előadások minden esztendőben nagypénteken, illetve egy-egy alkalommal feketevasárnap és Páduai Szent Antal ünnepén (június 13.) zajlottak.[1]

A drámák témáját és előadásának időpontját ismerve joggal felmerülhet a kérdés, hogy a misztériumjátékok előadásának mi volt a célja, és ezt a célt milyen pedagógiai eszközökkel érték el. A barokk korról tudjuk, hogy az oktatás – a jozefinista intézkedések bevezetéséig – az egyes felekezetek kezében volt. Természetes volt a hitoktatás, sőt a tanulók napirendje is a liturgiához kapcsolódott.[2] A csíksomlyói misztériumok bemutatása nemcsak a színjátszó diákok lelki és szellemi épülését, bibliai és teológiai ismereteik elmélyítését, hanem a hallgatóság tanítását, lelki nevelését is szolgálták. Ezt bizonyítják a gyakori kiszólások a szereplők ajkáról, továbbá a rendezői utasítások, melyek a színjátszó diákok és a közönség kapcsolatáról árulkodnak. A színjátékok szövege, a diákok és a hallgatóság együttes nevelése alapján három fő csoportra osztottam a csíki ferences passiójátékokat:

I.                   A misztériumdrámák előadásának célja

A csíksomlyói misztériumdrámák létezése és témája már eleve arra szolgált, hogy Jézus Krisztus szenvedéseinek bemutatásával a nézőket bűnbánatra, a hittitkokon való elmélkedésre, a gyermekeket pedig a Biblia és az Egyház tanításának megismerésére indítsa. Az elsődleges cél tehát a bűnbánatra és penitenciára indítás volt az üdvösség elnyerése érdekében.[3] A bűnbánat a keresztény élet alapja, mely a hitoktatásnak is a szegletköve. A ferences volt mindig az a rend a történelem során, mely a legközelebb állt az egyszerű, gyakran írástudatlan emberekhez. Ennek a néprétegnek a megszólítását, pasztorációját szolgálták a vallásos színdarabok. Ezek a színjátékok – amint az alábbi példák is mutatják – beleágyazódtak a ferences lelkiségtörténetbe, és ennek folytán a rend szellemiségét tükrözték minden vonásukban. A rendalapító Szent Ferenc Regulája[4], a ferences Harmadrend szabályzata,[5] és a ferences lelkiélet nélkülözhetetlen alapműve, Aemilianus Nieberle elmélkedésgyűjteménye, az Octava Seraphica[6] külön hangsúlyt fektet a bűnbánattartás fontosságára. A nyolc napra elosztott gyűjteményt magyar nyelvre a Szűz Máriáról Nevezett Ferences Rendtartomány tagja, Takács Antal fordította le.[7]

Az Octava Seraphica külön felhívja elmélkedő olvasóinak figyelmét, hogy a világ különböző teendői mellett komolyan ügyeljenek az üdvösségükre (1. nap, 3. elmélkedés, 1. cikkely): „Keressétek előbb az Isten országát és az ő igazságát, és mindenek néktek hozzá adatnak. (Mt 6) Leg-első, leg-föbb, leg-nagyobb, és egyetlen-egy gondod a’ te Lelkedet üdvöziteni, mert az idő veszendő, melly a’ Leleknek üdvösségében nem foglaltatik. Hadakozások, Tanúlások, Kereskedések, és más egyebek, mindenek merő haszontalanságok, ha a’ Léleknek üdvösségével egyben-tétetnek: mert a’ hol a’ Léleknek kára vagyon, ott nincs semmi nyereség. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved.”[8]

Ugyanerre figyelmeztet az 1763 nagypéntekén Csíksomlyón bemutatott színdarabban[9] Angelus Quartus:

„Térjetek meg immár tehát bűnös népek

Bűnőkben meg rőgzőtt keményedett lelkek,

Lágyuljon szivetek egyszer kegyetlenek,

Máskeppen minyajon pokolra vitettek.”[10]

Ugyanebben a drámában az Epilogus záró sorai is figyelmeztették a nézőket:

„Lelki űsmeretét meg visgálja minden,

s regen tett vétkeit kiki meg űsmérvén,

Istent meg kovesse sirván keservesen,

Hogy nyerjen kegyelmet az Istentől.”[11]

Az Octava Seraphica a „Reggeli Istenes Olvasgatás” közben a Rendalapítót idézi, aki szerint a tökéletesség első foka a bűnbánat (5. nap 1. Elmélkedés 3. cikkely):

„A’ mi Serafikus Szt. Ferencz Atyánk a’ Szerzetes Személyében ezenen kovetendő 10 tökélletességeket kereste: Első tökélletessége az hogy minden igyekezetével igyekezzék büneinek meg-bánására, és azoknak meg-vallására késedelem nélkül és azután kerüllye minden tehetségével, hogy azokban többé vissza ne essen.”[12]

Potyó Bonaventura dramatizált keresztútja (Via crucis, Csíksomlyó, 1739) érzékelteti a csíki passiójátékok közül a legjobban a szent színjátszás célját: szinte minden szereplő ajkáról elhangzik a felszólítás a nézők felé: tartsanak bűnbánatot, térjenek meg. A 7. állomásnál (Krisztus másodszor esik el a kereszt alatt) Angelus Septimus a konkrét bűnbánattartásra szólít fel:

            „Tedd le azért mostan kevély gondolatid,

            Ne tartsd magad jobbnak, mint felebarátid,

            Alázd meg magadot, mint régi Atyáid,

            A Kristusnak valld meg minden bűneidet.”[13]

A 8. stationál (Krisztus a siránkozó asszonyokhoz szól) az Angelus Octavus az Isten irgalmáról „prédikált”:

            „Ugyanis olyan nagy Istennek irgalma,

            Hogy csak egy lelket is el nem kárhoztatna,

            Pokolra közületek egyet sem taszítna,

            Hogyha erre éppen kételen nem volna.”[14]

Az 1731-es passiójáték Epilógusa így zengett a bűnök bocsánatáról:

            „Mert nincs olyan bűnős a szeljes világon,

            Meljet kegyességgel hoza ne fogagyon,

            Es hogy bocsanatot nekie ne agyon,

            Tőredelmessege ha bűneről vagyon.

                        Amely szeretetet mind ezeket ertven,

                        Minden bűneinktől Istent meg kővetven,

                        Isten színet nezűk az őrők menyekben,

                        Meljet engegyen meg minyajunknak. Amen.”[15]

Erősen jelen van mind a ferences lelki iratokban, mind a drámákban az a tanítás, hogy aki bűnt követ el, Krisztus kínjait súlyosbítja. Ezt hangsúlyozza a flamand jezsuita, Guilelmus Stanihurstus (1601-1663) „Dei immortalis in corpore mortali parientis historia, moralis doctrinae placitis et commendationibus illustrata” című elmélkedésgyűjteménye Krisztus szenvedéséről.[16] Művének 7. rész 2. elmélkedés 2. cikkelye foglalkozik Jézus megkötözésével. Stanihurstus így fogalmazta meg a fent említetteket:

„Mellyik az a’ nép, a’ mellyért az Isten Fia meg verettetett? Valaki bűnt tett, a’ megveretett Jézus ostorozásában vétkes, az A’ ki azért bün nélkül az dicsekedgyék, hogy ő tiszta a Kristusnak vérétől. Mi tehát a’ kik vétkezénk, ugyan mi meg is verénk.”[17]

Csíksomlyón az 1766-ban[18] bemutatott színjáték Epilogusa ugyanezt tanítja, hogy az ember bűnei Krisztus keserveit súlyosbítják:

„Szünyél meg hát bünös több vétket mivelni,

Te vétkeid által a Kristust kínozni,

Paráznaságaddal ruháját le huzni,

Illetlen csókoddal, mind Júdás, el adni.”[19]

Szabó Ágoston darabja 1768-ban[20] hasonlóan kemény szavakkal szólt a hívő közönséghez az Epilogus soraiban:

„Hitesd el magaddal ember bizonyára,

Hogy midőn vetkezel halalosan tudva,

Mind annyiszor Kristust huzod kereszt fára,

Á mint szent Pál eztet nyilván bizonyitja.

Kely fel bűneidből, ha üdvösségedet

Szereted, s kivánod nyerni eletedet

Fordics Jézusodhoz igazán szivedet.”[21]

            Az 1741-ben bemutatott passiójáték[22] 8. jelenetében a hét főbűn vonul fel. Mindegyikük a saját – rossz – tulajdonságaival ellentétes viselkedésre buzdítja a hallgatóságot, majd megtér, és az irgalmas Christushoz könyörög.

A szent színjátékok bemutatásának másik célja a bűnbánattartásból következett: egyes búcsúk elnyerése, melyeket pápai kiváltságlevelek engedélyeztek a ferencesek számára.

A ferences Harmadrend Regulájából kiderül, hogy a passiójátszás, mint Krisztus szenvedésén való elmélkedés, számos búcsúkiváltsággal járt. A ferences rend első (férfi szerzetes) ágának reguláját IV. Miklós pápa erősítette meg 1289. augusztus 17-én a „Supra montem” bullájában – tájékoztat minket a Csíksomlyón 1753-ban kinyomtatott „Dicsoseges Szent Ferencz Atyank Harmadik Rendén-lévö Atyafiaknak Regulaja.”[23] A Harmadrend tagjainak járó búcsúkat V. Kelemen pápa a „Cum illuminatum sit” (1305. május 8.), IV. Sixtus pápa a „Sacri Paedicatorum et Minorum Franciscanum Ordines” (1419. augusztus 1.), X. Leó pápa a „Dudum per nos accepto” (1519. december 10.), VII. Kelemen pápa az „Ad uberes” (1526), III. Pál pápa az „Ad uberes fructus” (1584. november 8.), VIII. Kelemen pápa a „Ratio Pastoralis officii” (1597. október 20.) és V. Pál pápa a „Cum certas” (1607. március 11.) bullában erősítette meg.[24] Különös pártfogója volt a ferences rendnek XI. és XII. Ince pápa.

Budavár megmentője, Boldog XI. Ince pápa (1676-1689) öt bullában approbálta a ferences regulát: az „Universis” (1681. szeptember 30.), az „Ecclesiae Catholicae” (1686. június 28.), az „Expani nobis” (1686. szeptember 5.), az „Alias” (1686. október 10.) és az „Exponi nobis II.” (1688. május 15.) bullákban[25] XII. Ince pápa (1691-1700) szintén serénykedett a ferencesek támogatása körül: „Adea” (1692. október 24.), „Debitum” (1694. május 19.), „Sua nobis” (1695. január 1.), „Cum sucut dilectus” (1696. november 21.), „Exponi nobis” (1697. október 3.) és az „Ex debita Pastorali” bullában erősítette meg az első, másod és harmadrend tagjainak adott búcsúkiváltságokat. XIII. Benedek pápa a „Paternae Sedis” bullában 1725. október 4-én hagyta jóvá az előző pápák által adományozott lelki kiváltságokat.[26]

A Csíksomlyón kiadott harmadrendi regula részletesen felsorolja, hogy mely ünnepeken, és mely imádságalkalomkor lehet részleges vagy teljes búcsút nyerni. Ezek között olvashatjuk: „Ha egész holnapban minden nap fél óráig, vagy leg-alább egy fertály óráig a’ Kristus kénszenvedéséről elmélkednek, és azon hólnapnak végén meggyónván áldoznak.” (2. rész 6.§)[27] A búcsúlehetőség nemcsak a harmadrend tagjaira vonatkozott: „a Bulla[28] nem csak a’ Regula-szerént élő tertiariusok iránt, hanem e’ világon élö házas Tertiariusokért is adatott, egynéhány Pápáktól; nevezet-szerént XI. Innocentiustól 28. Junii 1686-ban és közelebb XII. Benedek Pápától meg-erösittetett.”[29] Egészen valószínű tehát, hogy a passiójátékok előadásában nemcsak a helyi hagyomány ereje, a fent részletezett pasztorális és pedagógiai cél, hanem az ígért búcsúk[30] elnyerésének vágya is nagy szerepet játszott. A búcsú elnyerését az idézett pápai bullák gyónás végzéséhez, azaz bűnbánathoz kötötték. Nem véletlen, hogy szinte minden nagypénteki színdarabban találunk utalást – ha máshol nem, a Prologusban és az Epilogusban – a töredelmes bűnbánatra.

II.                A misztériumdrámák tartalma

A passiójátékok során a színjátszó diákok és a hallgatóság bibliai ismereteit, tárgyi tudását elsősorban a drámák cselekményével lehetett elmélyíteni. A bibliafordítások a XVII-XVIII. században plébániákra, kolostorokba eljutottak ugyan, de a nép közé nem. A bibliai ismeretek hiányát fokozta a nagyfokú írástudatlanság. Így az anyanyelvű prédikációk mellett a ferencesek keze alatt tanuló diákságra hárult a feladat, hogy az iskoladrámákon keresztül ismertesse az üdvösségtörténet főbb eseményeit a hívő közönséggel. A színjátékok nemcsak a fent említett lelkiségük, hanem cselekményük alapján is „hitoktatássá” váltak. A drámák tartalmát illetően az alábbi csoportokat különböztethetjük meg:

1.      Az Újszövetségből vett jelenetek

Itt nemcsak Jézus Krisztus elfogását, nagypénteki perét és kivégzését ábrázolták, hanem Jézus példabeszédei, csodái is gyakran a színpadra kerültek. A kínszenvedés eseményein kívül az alábbi újszövetségi részletek szerepeltek a csíksomlyói színpadon:

Jézus megkísértését (Mt 4,1-11) 1729-ben[31] és 1768-ban; az apostolok meghívását (Mt 4, 17-22) 1743-ban; Keresztelő Szent Jánosnak az Isten Bárányáról tett tanúságtételét (Jn 1, 29-30) szintén 1743-ban; Jézust, mint Jó Pásztort (Jn 10, 1-21), a kafarnaumi százados történetét (Mt 8, 5-13) valamint a konkolyról szóló példabeszédet (Mt 13, 24-30) 1740-ben; a gerázai megszállott meggyógyítását (Lk 8, 26-30) 1768-ban; az irgalmas szamaritánus történetét (Lk 10, 25-37) 1734-ben; a szőlőművesekről szóló példabeszédet (Mt 21, 33-46) 1726-ban és 1763-ban; a vérfolyós asszony meggyógyítását (Mk 5, 25-34) 1727-ben; a 10 leprás meggyógyítását (Lk 17, 11-19) 1740-ben és 1759-ben,; Zakeus, a vámos történetét (Lk 19, 1-10) 1748-ban; az ördögűzést (Lk 11, 14-23) 1726-ban, 1748-ban és 1763-ban; a jerikói vak meggyógyítását (Mk 10, 46-52) 1726-ban, 1748-ban és 1768-ban; a házasságtörő asszonynak tett irgalmat (Jn 8, 1-12) 1736-ban és 1759-ben; Jézus jeruzsálemi bevonulását (Mt 21, 1-11) 1729-ben, 1740-ben és 1751-ben, és végül a kufároknak a templomból való kiűzését (Jn 2, 13-17) 1768-ban láthatták a misztériumjátékok szemlélői. A drámák szövege érzékeltette, hogy Jézus mindig a bűnbánókat és hívőket gyógyította meg, ezzel is példát adva a nézőknek.

2.      Nagypéntek eseményei

Mivel passiójátékokról van szó, természetes, hogy az összes darabban helyet kapnak e nap eseményei. Mindegyik passiójátékról elmondható, hogy nagy hangsúlyt fektettek Jézus perére. De nemcsak a nagypénteki liturgiában énekelendő János-passió, hanem az evangéliumok összeolvasása alapján mutatták be. Jézus meghurcoltatásának leggyakoribb sorrendje a következő volt: az Olajfák-hegyétől Annáshoz, onnan Kaifás főpaphoz, majd Pilátushoz, onnan Heródeshez és újra Pilátushoz és végül a Kálváriára vitték a szenvedő Emberfiát.

3.      Az ószövetségi előképek

Lényeges eleme a csíksomlyói színjátékoknak. Előképek kétféle módon és szerkezetben kerülhettek színre: egyrészt a megváltás és szenvedés szükségességét eldöntő égi peren belül, vagy úgy, hogy az egyik jelenet bemutatta a préfigurációt és az azt követő szcéna pedig annak újszövetségi beteljesedését. Ez utóbbiak közé tartozik az 1726-ban, 1729-ben és 1740-ben színre vitt misztériumdráma. Külön megemlítendő az 1751-es passiójáték, mely nem előképek, hanem folyamatos történés alapján mutatja be az üdvösségtörténet legfontosabb állomásait a világ teremtésétől Krisztus kereszthaláláig.[32] Az előképek a Biblia allegorikus értelmezését vitték a színpadra. Ez az értelmezési forma az ősegyháztól kezdve él a hagyományban.[33] Voltak meghatározott szabályai, hogy melyik eseményhez melyik előkép tartozik. De a színdarabok során találkozhatunk olyan megfeleltetésekkel is, melyeknek nincsen nyoma a korábbi irodalomban és a középkori Biblia Pauperumokban. Ilyen egyeztetés szerepel az 1729-es drámában, ahol Nábot bevádolásának (1 Kir 21) Jézus bevádolása, Saul szamáron való bevonulásának (1 Sám 9, 11-16) Jézus bevonulása, Achitofel akasztásának (2 Sám 17,3) Júdás öngyilkossága felel meg.[34] Az előkép apokrif példáját tartalmazza az 1743-as színjáték, ahol a messzi útra induló Tóbiás anyjának a Fiától búcsúzó Szűz Mária felel meg.[35]

4.      Péter, Mária Magdolna és Júdás példája

A Mesterét megtagadó Péter apostol siralma a bűnbánattartás újabb exempluma. A Biblia csak annyit mond, hogy „Péter keservesen sírt” (Lk 22, 62). A passiójátékok írói éppen pedagógiai és pasztorációs célzattal színezték ki ezt az eseményt: megható szépségű siralmakat költöttek. Ezek a hallgatóság érzelmeire hatottak, azon kívül azt a tanítást szemléltették, hogy az igazi bűnbánónak Isten megbocsátja vétkeit. Péter-siralmakat olvashatunk az 1731-ben, 1733-ban, 1727-ben, 1729-ben, 1740-ben, 1744-ben, 1759-ben és 1768-ban bemutatott misztériumdrámákban.

Ugyanezt a tanítást érzékelteti Mária Magdolna megtérése, melyet szintén kibővítve, allegorikus alakokkal (Mundus, Genius Charitatis, Visus, Factus, Odoratus, Spes, Fides) vittek színre 1731-ben és 1765-ben.[36]

Ezzel szemben Júdás története a negatív példa alkalma a diákok és a nézők előtt. A passiójátékok meglepő részletességgel szólnak az áruló apostol utolsó tetteiről. Külön jeleneteket szentelnek megkísértésének és a pokol tornácán elmondott siralmának. A középkori és barokk világkép jellegzetességeinek megfelelően, eléggé naturalisztikusan ábrázolták – elrettentő példaként – az elkárhozottak kínlódásait.

5.      Az apokrif jelenetek tanúsága

Ide soroljuk mindazokat a motívumokat, melyeknek nem a Biblia a közvetlen forrása. Ide tartozik az égi pör, melyről az alább szólunk a teológiai résznél. Ide tartozik a betániai jelenet, mely Mária és Jézus utolsó találkozását, búcsúzását mutatja be nagypéntek előtt. Ez a jelenet az egyik legtipikusabb példája az érzelmekre ható vallásosságnak. Az édesanya-fia viszonyt mutatja be, gyakran Mária szenvedésire helyezve a hangsúlyt. Az ártatlan anya siralmai is a bűnbánatot gerjesztették a nézők lelkében. Ugyanígy a kereszt alatt elhangzott lírai szépségű planctusok is.

A gótikus lelkiségből ered az a motívum az 1733-as , 1734-es és 1736-os misztériumban, mely pontos számadatokkal felsorolja, hogy Krisztus hány vér- és könnycseppet hullatott, hány ütést, köpést kapott szenvedése közben. A jelenet naturalizmusa szintén a penitenciát keltették a nézőkben.

Az apokrif jelenetek színpadra kerülése bizonyította a korabeli ember egységes gondolkodását, és azt tanította, hogy a Szenthagyomány ugyanúgy része a katolikus hitletéteménynek, mint a Szentírás. A Biblián kívüli jelenetek bemutatása a ferences hagyománytól sem volt idegen. Ezt támasztja alá a ferences teológiai iskola[37] nagy alakjának, Boldog Johannes Duns Scotusnak (1274-1308) állítása: „multa […] non sunt expresse in evangelio et tamen Ecclesia tenet illa esse tradita certitudinaliter.”[38] Olyan, gyakran az évszázadok során toposszá vált dolgokról van itt szó, melyet az Egyház hagyománya éltetett és kegyesen hihetőnek tartott.

III.             Teológiai viták, hitvallások a színpadon

Az Egyház, a Biblia tanítását nemcsak konkrét történeteken keresztül, hanem valóságos hittitok-elemzésekkel is ki lehet fejezni. Erre találunk példát az 1723-ban színre vitt passiójátékban, amikor Christus az Olajfák-hegyén imádkozik:

„Atyám, hogy ha lehet, szenvedés pahára,

Mellyeket én tőllem, mélyet Adám s Éva

Szerze, hogy meg szegé a paradicsomba

Parancsolatodot, mely ki vala adva.”[39]

Az idézett rész világosan utal az égi pernél ismertetett kapcsolatra: ha Ádám nem követi el az ősbűnt, Krisztusnak nem kellett volna szenvedni. Krisztus vérrel verejtékezik, közben a Genus Humanum szólal meg az Atyához könyörögve:

„Mert ki teremtéskor vólt mindennek ura,

Most már urasága jutott nagy rabságra.”[40]

Szavaiból a katolikus tanítás olvasható, miszerint a teremtés az egész Szentháromság közös műve volt. A most szenvedő Krisztusé is, aki Karácsonykor jött e világra, de a Szentháromságban már minden idők előtt született. Genus Humanum kéri Krisztust, hogy irgalmazzon a bűnös emberiségnek:

„Legy irgalmas, kérlek, a’ szegény Adámnak,

Ő benne el esett sok maradvanyinak,

És meg kesertetett siralmas Aszszonynak,

Azután ők tőllők, kik szaporodtanak.”[41]

Az idézett sorokból kitűnik az újabb hittétel: az első emberpár nemcsak a saját, hanem az egész emberiség nevében követte el az ősbűnt, amely az áteredő bűn formájában minden emberre átterjed. Ezek után a Peccator szavaiban az 50. – bűnbánati - zsoltár átírt, versbe szedett szavai szólaltak meg. A Peccator őszinte vallomására Christus felel: magára veszi a világ bűneit, szenved, mert a bűnös megtérését akarja, és nem a halálát. Christus monológja az irgalmasság tanításának példája, mely intés volt a színjátszóknak és hallgatóiknak egyaránt.

            Lényeges, alapvetően teológiai problémát feszeget a misztériumjátékok során az un. égi pör (Ordo Prophetarum, Proces de Paradise), melyben az Ószövetség pátriárkái és prófétái, továbbá az allegorikus figurák (Misericordia, Iustitia, Amor, Sapientia) eldöntik, hogy Krisztusnak meg kell testesülnie, és szenvednie kell az emberiség megváltásáért. A próféta-játék előzménye Pseudo-Augustinusi Beszéde (Sermo contra Judeos, Paganos et Arianos de Symbolo), mely Karácsony matutinumában hangzott el a megtestesülésről. Onnan vált dramatikussá a középkor évszázadaiban.[42] Ehhez a prófétajátékhoz csatlakozott 1448-ban Pseudo-Bonaventura Elmélkedései alapján a francia ferences teológus, Arnoul Grében misztériumjátékában (Passion de niostre saulveur Jhesu Christ) a Megváltás-pör, az említett allegorikus alakokkal.[43] Gréban drámájában még mindig csak a megtestesülésről van szó. Laskai Osvát Sermones Dominicales Biga Salutis intitulati (1498) prédikációsgyűjteményének nagypénteki sermoja szintén összevonja e kettőt,[44] de itt már nem a megtestesülés a kérdés, hanem Krisztus szenvedése és halála. Ugyanígy szerepel a népszerű, kapucinus eredetű Jézus- és Mária életrajzban, a Makula nélkül való tükörben is.[45] Ezt örökítik tovább a csíksomlyói barokk misztériumok (pl. az 1727., 1731., 1733.,1748., 1755., 1766. és 1767. évi passiójátékok), melyek vagy a Paradicsomjelenethez kötik az égi pert, vagy önálló jelenetet képeznek a szenvedés előadása előtt. Tartalma: Ádám elkövette az ősbűnt, és emiatt – engesztelésül - Isten Fiának meg kell-e halnia. A drámák tanítása abban megegyezik Duns Scotuséval, hogy – a nagy ferences szerint – Krisztus megtestesülése úgy jelenik meg, mint az isteni megkegyelmezés sok lehetséges módjának egyike. De a színjátékok logikai sorrendet állítanak fel az ősbűn és Krisztus kereszthalála között: ha nem lett volna Ádám bűne, nem kellett volna Jézusnak kereszten meghalnia. Scotus ellenben azt a nézetet vallja, hogy Istennek az eredeti bűn bekövetkezésétől függetlenül, és a megtestesült Ige elégtétele útján bekövetkező megváltástól függetlenül is az volt a szándéka, hogy a második isteni Személy emberré legyen. Isten örök tervei között ez szerepelt. Erről már korábban értekezett a ferences teológia első számottevő alakja, Alexandrus Halensis (1170-1245) is (Summa theologica III. 2, 13), majd Szent Bonaventura erősítette meg 9 tételben Scotus nézeteit.[46] Az elmondottak alapján állíthatjuk, hogy Laskai, és ennek nyomán a csíksomlyói drámák égi pörei sokkal inkább a ferences teológiai iskolát időben megelőző teológiai nézetet vallanak. Ezt a korábbi, ókeresztény felfogást tükrözi a IV. századból már dokumentálható húsvéti örömének, az Exsultet. Ebben az énekben felfedezhető a drámákból már idézett logikai sorrend: „O certe necessarium Adae peccatum, quod Christi morte deletum est! O felix culpa, quae talem ac tantum meruit habere Reedemptorem.”[47] Valójában ez azt jelenti, hogy Ádám vétke annyiban volt „szükséges”, hogy Isten így döntötte el a megváltás rendjét: előre figyelembe véve Ádám vétkét, örök időktől fogva elhatározta, hogy elküldi Fiát a földre. A középkor ezt szó szerint értelmezte.[48] Ebből a szószerinti értelmezésből ered még a barokk misztériumdrámákban is megjelenített logikai sorrend.

            Az 1727-ben előadott passiójáték zárásaként (Statio 4-5.) hét Angyal vitatkozik és tesz tanúságot az Oltáriszentségről. Angelus Primus szerint a kenyér és a bor imádása bálványozás lenne, ha Krisztus Teste és Vére nem lenne benne jelen valóságosan. Utal Zakariás könyvének 13. és Izajás könyvének 2. fejezetére. Angelus Secundus ellentmond az elhangzottaknak. Ő János evangéliuma 6. fejezetére hivatkozva állítja, hogy Krisztus csak „példában, czimerben es jelben” van jelen e szentségben, nem valóságosan. Közben Szent Ágoston bibliamagyarázatára hivatkozik. Angelus Quartus szintén a jelenlét ellen vall. Angelus Quintus az Antichristus eljövetelének veszélyére hívja fel először a figyelmet, majd arra emlékeztet, hogy Krisztus nem a szenvedő formában, hanem megdicsőült teste formájában van jelen az Oltáriszentségben. Angelus Sextus az Apostolik Cselekedetei 16. fejezetére hivatkozva állítja, hogy Krisztus nem lakik e Szakramentumban.[49] Angelus Septimus káromlásnak nevezi e szavakat.

Ezek után a Statio prima szereplői a csodák nagyságáról diskurálnak. Első szereplőként Angelus Primus a semmiből való teremtés, és amellett tesz tanúságot, hogy mindezt Isten az emberek iránti szeretetből tette. Angelus Secundus ennél nem kisebb csodának nevezi Mojzes vesszejét, melynek érintésétől kettévált a Vörös-tenger. Ugyanígy egy csoda jeleként aposztrofálja Mojzes rézkígyóját is, vagy a sziklából való vízfakasztást. Angelus Tertius tetézi a csoda nagyságát. Szerinte a legnagyobb az, hogy Christusban egyszerre van jelen az isteni és az emberi természet:

„Az emberi testnek, mikor azt olvassuk,

Hogy homalja alat, mikor azt tanityuk:

Isteni termeszet, mivel hogy nem láttyuk,

El rejtve legyen, hitünkel igy valjuk.”[50]

Ezért volt képes Krisztus a vizet borrá változtatni. Itt történik egy utalás – kimondatlanul – a kánai menyegzőre.

Angelus Quartus ezek után hitet tesz az Oltáriszentségben való jelenlét mellett. Ennek igazolására ószövetségi előképeket említ. Szerinte a paradicsomi életfa az Oltáriszentség előképe, mert amilyen nagy erő volt ebben a fában, oly nagy, örök életet adó erő van Krisztus Testében és Vérében. Angelus Sextus egy másik préfigurációt említ: a Bölcsesség könyve szerint a bölcsesség házat épített magának, melybe két oszlopot, asztalt és bort helyezett. E két utóbbi utal Krisztus testére és két természetére. Az oszlopok szintén előképek:

„A fel emeltet oszlopok peldaztak,

A mint a szent atyák eztet magyaráztak,

Szent Ciprianus es Agoston meg irtak,

A hét szencségeket jo modon mutattak.

A szent keresztséget s az urvacsoráját,

Bermalassal együtt a Penitencziát,

Az egyházi rendnek szent Sacramentumát,

Jambor házasoknak rendes társaságat,

Utolso kenetnek az o valoságát.”[51]

A húsvéti bárány Krisztus jelkép, az égből szállott manna is Oltáriszentség-előkép.

A Statio Secunda első szereplője Angelus Primus, aki zsoltáridézetekkel igazolja a valós jelenlétet. Azt mondja, hogy királyok, császárok és minden rangú főemberek imádják Krisztust e szentségben, és az nem lehet, hogy ők mind bálványimádók lennének. Angelus Tertius Szent Pálra[52] hivatkozva mondja, hogy halálos bűnnel nem szabad áldozni. Majd önállóan egy gondolatot tesz hozzá: sokan veszik magukhoz az Oltáriszentséget méltatlanul, akik elkárhoznak. Ha csak kenyér lenne, nem jutnának ennyien pokolra:

„Valjon vettetnek e örök kárhozatra,

Az oljan embernek lelke a kinokra,

Ki puszta kenyeret tenne a fogára,

Eztet ugy itilem, nem jutna pokolra.”[53]

Angelus Quartus szavainak forrásáról a rendezői utasítás árulkodik: „Probatur realitas Christi in specibus Eucharisticis ex Sancto Joanne capite 6 verso 58”. Az angyal parafrázisban idézi az evangélium szövegét, majd egy magyarázatot fűz hozzá, miszerint Krisztus az Atya örök értelméből él, és aki testét magához veszi, az a világ váltságával találkozhat. Angelus Quintus az utolsó vacsorát, az Oltáriszentség alapítását idézi Szent Máté evangéliumából,[54] majd a kommentárban már nagypéntekről szól: Krisztus a mi bűneinkért sebesíttetett, ostoroztatott és feszíttetett meg. Az a test tétetett keresztfára, mely Mária méhében nyugodott, és amely jelen van az Oltáriszentségben. E szentség az ő halálának emlékezete, visszatérésének záloga. A katolikus tanítás egyik legfontosabb tételét fogalmazta itt meg Angelus Quintus.

Angelus Sextus szintén Máté alapján Krisztus színeváltozását[55] említette bizonyítékként. A transfiguratio Krisztus Istenségének tanúsága, mely jelen van e szentségben. A színeváltozás tiszteletének ősi, helybeli hirdetője a Kis-Somlyó – hegyén álló a Salvator-kápolna, mely Urunk Színeváltozása tiszteletére épült a nándorfehérvári diadal (1456) után.[56]

            A Statio Tertia első szereplője szintén az Angelus Primus, aki összefoglalja az eddig hallottakat. Utána egyes szám első személyben[57] mondja el Krisztus példabeszédét a szőlőtőről: Krisztus a szőlőtő, a tanítványok a szőlővessző.[58] Angelus Secundus,[59] mintegy az eddig elhangzottak összefoglalásaként szintén az utolsó vacsorát idézi a szinoptikus evangéliumok[60] és Szent Pál levele[61] alapján. Angelus Tertius ezt a gondolatmenetet folytatja, majd áldozásra biztatja a hallgatóságot:

„Igyatok minyájon ebből a poharbol,

Kit most nektek nyuljtok irgalmasságombol,

Veletek kőszlendő szokot jo voltombol,

Reszesűljőn ki ki ezen aldozatbol.”[62]

A darab az itt tárgyalt részt nem jelenetekre (scena), hanem állomásokra (statio) osztja. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy valamiféle körmenetben adták elő a dráma ezen részet, mivel a cselekménye nem kapcsolódik a passióhoz. Angelus Tertius az imént idézett részben áldozásra szólítja fel a hallgatóságot. Ez lehet evangéliumi idézet, vagy egy áldozási körmenet. Ez utóbbit azért nem tartjuk valószínűnek, mert a katolikus liturgiában a szentáldozás mindig szentmiséhez kötődik, de a passiójátékok nem voltak a liturgia részei. Ennél valószínűbb, hogy egyszerűen a nézők dogmatikai ismereteit akarták elmélyíteni. Gondolhatunk itt a protestáns tanokkal való vitára is. Az idézett rendezői utasítások viszont teológiai kézikönyvek bibliai utaláshelyeire emlékeztetnek. Ilyen utalásokat találunk a XVIII. századból Csíksomlyón fennmaradt kéziratos dogmatikai szakkönyvekben.[63] Ennek alapján almondható, hogy az 1727-es darab utolsó felvonása mutatja a legtipikusabban a hittudomány és a színjátszás kapcsolatát.

            A Szentháromság dogmája 1725-ben szerepelt először a csíksomlyói színpadon az Actio atiqua satis sine initio című utolsó ítélet-dráma zárójeleneteként.[64] Deus Pater elmondja a Szentháromság lényegét:

„Mindöröktól fogva elünk dicsosegben

Fiuvál s Lelekkel egyenlö felsegben,

Mind harman egyenlö vagyunk termeszetben,

Kűlömbozünk pedig horman csak szemelyben.”[65]

A Deus Pater elmondja, hogy „mindhárman” mégis egyek, örök időtől léteznek, a Szentháromság a világon kívül van, és Ő teremtette a világot a semmiből. Ezután tér rá arra, hogy a Szentlélek Tőle és Fiától ered, majd együtt teremtették az embert. Az embert a paradicsomba tétette, aki vétkezett. Utána vízözönt bocsátott a földre, majd prófétái és végül Fia által szólt az emberi nemhez, aki saját országát hirdette. Deus Pater záró szavai kérik a hallgatóságot, hogy ne szomorkodjanak a pokolba került lelkeken, hanem törekedjenek, hogy hívő élettel ők ne kerüljenek oda. A Filius számot ad tetteiről: leszállt a földre és vérével megváltotta az emberiséget. De arról, hogy sokan elkárhoztak, nem ő tehet, hanem az emberek bűnös életmódja, mert nem hallgattak a prédikálásra. Az üdvözülteket viszont örömre szólítja fel a Filius. E szavak után a 24 vén dicsérete zárja a darabot,[66] akik magasztalják a teremtő Istent, és elmondják a nyolc boldogságot. A boldogságokat a dráma szerzője a vének szájába adta, holott azokat Jézus tanította.[67]

            Az 1736-ban bemutatott passiójáték[68] első jelenetében – miután a Prologus ismertette Ádám bűnbeesését - Pater és a Spiritus Sanctus elküldi a földre a Verbumot. A Szentháromság-tan itt is szóba kerül:

„Így én Atya, Fiu és Szentlélek Isten

Egyek vagyunk ugyan mű természetünkben,

Mindazáltal kűlőmbőzűnk személyűnkben

Mind á kiktől lőtt, mind á főldőn, s mind a Ményben.”[69]

Spiritus Sanctus szavaiban az első keresztény századoktól kezdve a keleti egyházzal vitatott Filioque-kérdés tárul elénk: „Én is, ki Atyától, s Fiútól származtam.”[70] Majd elmondja voksát: a Fiúnak (Verbum) meg kell testesülni. Az a tanítás, hogy a Fiú megtestesülését az Atya és a Szentlélek dönti el, Duns Scotus műveiben tűnik fel főként. A ferences iskola másik meghatározó alakja, Szent Bonaventura (1221-1275) a Szentháromságban az Atyát tekinti a Szentháromság kútfejének, és az Atyának a magaközlő elsőségéből származtatja a Fiút, a Szentlelket és ennek nyomán az egész teremtést. Az Atya hozza elő a Fiút, a Fiúban a Szentlelket, ezért az Atya a Fiú által a Szentlélekkel a teremtésnek is elve. Ha ez előtt elő nem hozná őket öröktől, nem tudna általuk létrehozni, teremteni az időben.[71] Nem véletlen tehát, hogy a fent már említett 1723-as és 1725-ös misztériumdráma is összekapcsolja a Szentháromság-tant és a teremtést. A Csíksomlyón kiadott vitairat, a Rövid es Fontos Discursus[72] ezzel kissé ellentétes nézetet vall, mert bibliai helyekkel igyekszik igazolni, hogy alapvetően Krisztus teremtette a világot, mert ő előbb van mindenkinél. De Krisztus az Atya fia. Ők soha nem voltak Lélek nélkül, tehát a teremtés a Szentháromság közös műve. Izajás próféta idézete[73] alapján állítja, hogy „a Fiu küldetett az Atyától s’ az ö Szent Lelkétöl e vilagra az emberi Nemzet váltságá-ért.”[74] Ebben egyezik a véleménye Duns Scotuséval és az 1736-os színjátékkal.

Egy piarista dráma tanulsága

A szegedi piarista gimnázium principista és major parvista osztályának diákjai 1762 júniusában Dugonics András magyar, latin és német nyelvű drámáját adták elő Vitae rerum Gestarum Josephi Aegyptiaci címmel.[75] A darab az ószövetségi József történetét (Ter 37-47) dolgozza fel tisztán bibliai alapon. Apokrif jelenetek nem találhatók benne. A darab első felvonásában József legelteti nyáját és megfejti álmait. Testvérei féltékenységből meggyűlölték őt. Józsefet atyja Dothaimba küldte. Útközben a testvérei levetkőztették, a ciszternába dobták és eladták. Dugonics drámájának egyediségét az adja, hogy az első két felvonáshoz történeti és erkölcsi vonatkozású kérdéseket tesz fel. Az első felvonás cselekményével (Historicae) kapcsolatos kérdések között szerepel, hogy (1) Jákobnak hány gyermeke született Liától és Racheltől, illetve Bala és Zelpha szolgálólányoktól. (2) Jákob miért szerette jobban Józsefet? (3) Józsefet miért dobták ciszternába, (4) vajon mindnyájan részesei voltak-e a kegyetlen tettnek? (5) Ki vette rá a testvéreket József eladására? (6) Mi módon győzték meg Jákobot, hogy fiát vadállat marta szét? A kérdésekből látszik, hogy a pontos részletekig kikérdezte a hallgatóságot, nagyon oda kellett figyelniük a diákoknak. Az erkölcsi (Morales) kérdések a lelki folyamatokra irányították a diákok figyelmét: (1) Vajon erénynek volt-e nevezhető gyűlölségük? (2) Mik azok az okok, amitől az embernek őrizni kell magát, nehogy súlyos bűnbe essen? (3) Azok közül az emberek közül, akik vétkeztek, kik vannak a leginkább veszélyben? Látjuk, a kérdések itt is a bűnök elkövetéséről és az irgalomról szólnak, és a legfontosabb belső, lelki folyamatokra irányítják rá a tanulók figyelmét. A dráma második felvonása mutatja be, hogy József bekerül Putifár házába, majd a börtönbe, ahol megfejti rabtársai álmát. Ennél a felvonásnál csak a cselekményre utaló kérdéseket találunk latinul, mely a diákok nyelvtudását is fejlesztette. Nyilván latinul kellett a választ is megadni e kérdésekre: (1) Kiknek az álmát elemzi József a börtönben? (2) Kit hivat József a pincér által kiszabadulása után? (3) Mennyi ideig nem veszik tudomásul József kérését? (4) Mi volt a fáraó álma, és ki hogyan értelmezte? (5) milyen méltóságot kapott József az álomfejtés után?

Összefoglalás

Az említett ferences és a piarista dráma között alapvető különbség, hogy a ferences apokrif, szenthagyományban élő jeleneteket is feldolgoz, Dugonics darabja viszont ragaszkodik a Biblia szövegéhez. A ferences drámák témájukkal és a bennük egyes szereplők ajkáról elhangzó teológiai (pl. megtestesülés, Szentháromság-tan, szentségtan) diskurzusokkal is tanították a szereplőket és a hallgatóságot, míg a piarista drámához konkrét kérdések tartoznak, melyek a hitoktatás részei. A csíksomlyói misztériumokban a megtestesülést – itt a szenvedést – eldöntő égi per nem a XIII. századtól élő ferences teológiai iskola hatását, hanem ókeresztény, és a középkorban kissé félreértelmezett szemléletet tükröz. Az 1727-es csíksomlyói misztériumdrámában a rendezői utasítások és forrásutalások engednek következtetni, hogy az utolsó három stáció dogmatikai, szentségtani tankönyvből került a passiójátékba. A csíksomlyói passiójátékokban a Prologus, az Epilogus soraiból, továbbá főként Péter, Mária Magdolna és Júdás szavaiból olvashatunk szép részeket, melyek konkrétan a bűnbánattartásra szólítják fel a hallgatóságot. Ez volt a vallásos témájú színi előadásoknak a legfőbb célja: a hívő diákságot és nézőket a bűnbánatra vezetni, hogy ne kerüljenek pokolra. E tekintetben Péter és Mária Magdolna a pozitív, Júdás a negatív exemplum a színjátékok során. Az újszövetségi csodák, példabeszédek és Jézus Krisztus szenvedésének, valamint az ószövetségi előképeknek bemutatása a diákság és a hallgatóság tételes teológiai ismereteit bővítette vagy mélyítette el. A drámák témája, szerkezete a nagy középkori katedrálisok majd a metszetkönyvek Biblia Pauperumait juttatják eszünkbe. Csíkban, a XVIII. században szerény anyagi körülmények között a ferencesek így okították és nevelték a környék ifjúságát örök igazságokra.

Irodalomjegyzék

A haladó testben szenvedő halhatatlan Istennek Szentséges Historiája, melly a Jézus Zászlója alatt vitézkedő Szent Társaságbéli Tisztelendő Pater Guilielmus Stanihurstus által deák nyelven ki adattatott. Most pedig Töb Keresztény hiveknek lelki idvösségekre Szent Ferencz szerzetbéli Magyar országi Boldog Asszony Provincziája-béli T. P. Provincialis rendeléséből magyar nyelvre fordéttatván, a méltoságos baro, ikladi Szluha Ferencz Salgó Vára örökös Urának, Császár, és Koronás Király Urunk eö Felsége Udvári Actualis Tanatcsának, és Magyar Cancellariája Assessorianak, Nagy jó Patronus Urnak eö Nagyságának istenes költségével ki nyomtattatott. Posonban Proyer János Pál által, 1727 dik Esztendőben.

Barsi-Dobszay 2001.

BARSI Balázs – DOBSZAY László, „Íme most fölmegyünk Jeruzsálembe”: Hitünk misztériumai a nagyheti liturgiában, Bp., Márton Áron, 2001.

Biblia

KÁLDI György, Szent Biblia, az egész Keresztyénségben Bévött Régi Deák bötüböl magyarra fordította, KÁLDI György, Bécs, 1626.

Dicsoseges Szent Ferencz Atyank Harmadik Rendén-lévő Atyafiaknak REGULAJA. Mellyet regenten 3-dik Honorius, 9-dik Gergely és több következendő Szentséges pápák meg-erösitvén ki-adtak. […] Mostan pedig magyorra fordíttatvan, a’ Magyarok lelki hasznokra Tisztelendö Pater Tamási György Theol. Doctornak, Szent Miklós pk. Patrociniuma-alatt vitézkedö Al-Torjai Catholica Ecclesia buzó Megyés Pásztorának, Nemes Kézdi, és Orbai Székek Erdemes Fő Esperestenek Istenes költségével ki-nyomtattatottSuperiorok engedelméből A Csiki Sarlós Boldog Aszszony Klastromában 1753. Esztendöben

Fülöp 1897.

FÜLÖP Áprád, Csíksomlyói nagypénteki misztériumok, Bp., 1897 (Régi Magyar Könyvtár, 3)

Glósz 1884

GLÓSZ Miksa, A csíksomlyói Szent Ferencz-rendi szerzetesek nyomdájában 1662-1884. évig megjelent könyvek és egyéb nyomtatványok teljes czímtára, Csíksomlyó, 1884.

Iskoladrámák 1995.

Iskoladrámák: A magyar dráma gyöngyszemei, szerk., DEMETER Júlia, Bp., Unikornis, 1995.

Kedves 1999.

KEDVES Csaba, Actio parascevica: Történeti rétegek a csíksomlyói misztériumdrámákban, = K. Cs. Székelyföld 1999/5. 66-89.

Kilián 1994.

KILIÁN István, A magyarországi piarista iskolai színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig, Bp., Argumentum, 1994.

Kilián 2002.

KILIÁN István, A piarista dráma a XVII-XVIII. században, Bp., Argumentum, 2002

La Mystére de la Passion d’ Arnoul Gréban. Szerk, Otto JODOGNE, Paris, 1965.

Lelki-isméretnek ösztöne, Az az: egy titkos értelmű tövisses kert Mellyben A’ nyóltzad napig kesergő buzgó áhétatos Lélek tsendes nyúgodalommal magánossan munkálódik. Elsőben Jött ez vilagosságra Deák nyelven a’ most folyó Saeculumnak vagy-is századik esztendőnek harmincz harmadikában. T. P. Fr. Aemilianus Nieberle Fölső Németh-Országi Szerafikus Szent Ferencz Provincziabéli Szerzetesse által. Most pedig Ugyan azon Szent Atyának Magyar-Országi Bóldog Asszony Provintziabéli Fő Tisztelendő s nagy Érdemű Pater Provincialissa Egedelméből egy méltatlan szolgája Magyar nyelvre fordította többeknek is lelki vigasztalásokra. Nyomtattatott Győrbe, Streibig Gergely János Királyi, Püspöki és Városi privil Könyv-nyomtató által, 1770-dik Esztendő ben.

Léstyán 1996.

LÉSTYÁN Ferenc, Megszentelt kövek I-II.: A középkori erdélyi püspökség templomai, Kolozsvár, Gloria, 1996

Liber Dogmatum I-III. Csíksomlyó, XVIII. század vége (Kézirat)

Liber exhibens Actiones parascevicas

Liber exhibens Actiones parascevicas ab anno 1730 usque ad Annum 1774 diem aprilis 27. Libellus, Scholarum Csik Somlyoviensium, nihilominus Median Syntaxeos, ac Grammatices signanter, specialiter concernens,  et continens Repraesentationem, Enucleationem Mysteriorum Passionis Dominicae, seu Actiones Tragoco-Parascevicas, Devoto Populo ad aedificationem quott Annis exhiberi solitas, in usum faciliorem Moderatorum sedulo congestas. Confectus 1774. 1-1344. (48 drámaszöveg)

Makula nélkül való tükör, melly az Üdvözitö Jesus Kristusnak, és Szent Szüléinek életét, ugy keserves kinszenvedését és halálát adgya elé, Melly Superiorok Engedelmébül Szűz, Szent Klára Szerzetében lévő Ujfalusi Judith által Cseh nyelvből Magyar nyelvre fordittatott, Nagy-Szombatban, Á Jesus Társasága Akademiája betűivel 1712. Esztendöben

Mészáros 1996.

MÉSZÁROS István, Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 között, Bp., Akadémiai, 1996

Muckenhaupt 2001.

MUCKENHAUPT Erzsébet, A csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely 1676-2001.: emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban 2001. december 15. – 2003. november 30. Csíkszereda, 2001.

Nagy 1999.

NAGY Szilvia, Az Actio antiqua satis sine initio című dráma kritikai kiadása. Szakdolgozat, Miskolc, Miskolci Egyetem BTK, 1999.

Octava seraphica religiose spiritualia ecercitia facienti Singulis ansis per Octo Continuos Dies Studiose pariter ac devote celebranta authore P. F. Aemiliano Nieberle. Reimpressum: In Conventu Csikiensi, Anno 1733.

Pintér 1993.

PINTÉR Márta Zsuzsanna, Ferences iskolai színjátszás a XVIII. században, Bp., Argumentum, 1993. (Irodalomtörténeti Füzetek, 132)

Rövid es Fontos Discursus Melyben Meg-bizonyittatik némely Atyafiak-ellen, hogy mind a’ Fiu, mind a Sz. Lelek igaz örök Isten mint szintén az Atya; még-sem három, hanem egy Isten légyen; Mely ki-bocsáttatott vólt Kolosváratt 1725-dik Esztendöben a'’Kolosvári Romai Catholica Ecclesianak Plébánussa-által. Most pediglen az ellenkezö vallásban-lévő Lelkeknek tévelygések megismerésére, és lelki hasznokra Ujabban ki-nyomtattatott, Mélt. Gróff Kálnoki Antal Generalis Úr ö Excellentiája praefectussanak tekentetes Tatai Janos urnak istenes költségével. A Csiki Kalastrom betüivel 1757.

Schmikli [Medgyesy] 1999.

SCHMIKLI [MEDGYESY] Norbert, A csíksomlyói passiójátékok forrásvidéke, = Sch. N. PPKE Műhelytanulmányok, Bp., 1999. 9-32.

Schütz 1926.

SCHÜTZ Antal, A klasszikus ferences theológia, = Sch. A., Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926, Bp., A csonkamagyarországi ferences rendtartományok kiadása, 133-184.

Szerafim Szent Ferencz Regulaja, Csíksomlyó, 1726.

Vanyó 1997.

VANYÓ László, Az ókeresztény egyház irodalma, Bp., Jel Kiadó, 1997.

Young 1933.

YOUNG, Karl, The Drama of the Medieval Church, Oxford, At the Clarendon Press, 1933.

© Medgyesy-Schmikli Norbert, 2002