Abstracts

Az előadások kivonatai

 Search: Ctrl+F / Keresés: Ctrl+F

Spain’s La Barraca University Theater Group, 1932-1936

In 1929, Federico Garcia Lorca went to New York. In 1930, he returned to Spain after the proclamation of the Spanish Republic and participated in the Second Ordinary Congress of the Feral Union of Hispanic Students in November of 1931.  The congress decided to build a "Barraca" in central Madrid in which to produce important Spanish plays for the public. La Barraca, a university traveling theater company that resulted,  toured many Spanish towns, villages, and cities performing Spanish classics on public squares. Some of Lorca's own plays were also produced by the company. The presentation will discuss the repertoire as well as the glories and difficulties of the group, in the years 1932-1936.

A spanyol La Barraca Egyetemi Színházi Csoport  1932-1936.

1929-ben Frederico Garcia Lorca elment New Yorkba. 1930-ban, a spanyol köztársaság kikiáltása után visszatért Spanyolországba és 1931-ben részt vett egy diákkonferencián, amelyen elhatározták  a „Barraca” építését Madrid szívében, amelyben a mértékadó spanyol darabokat mutatták be. A „La Barraca” utazó egyetemi színházi társulat  ezután számos spanyol városban, faluban mutatott be spanyol klasszikusokat, többek között Lorca darabjait is. Az előadás bemutatja a repertoárt, a csoport sikereit és nehézségeit 1932-1936 között.

A Transylvanian Macbeth-production (1812)

(Practical Training of Acting and Education of the Audience)

This study aims to give some explicit notes to the practice of actor-training which served well the purposes of evolution and experimenting. The casting, as an organic part of the performance, is characterized rather by the players’ versatility than by the specific role-playing. It supposes a receptive audience who is ready to accept the technical alternation of the roles offered by the players. These techniques of dramatic construction worked not only as scenical rules but as theatrical language also, which guaranteed the connection between the audience and the artistic performance.

Egy kolozsvári Macbeth produkció (1812)

(Gyakorlati színészképzés és közönségnevelés)

A tanulmány egy konkrét előadás kapcsán (Kolozsvár, 1812. ápr.11.) kíván közeledni a korabeli színészképzés gyakorlatához - annak egyik lehetséges változatához -, amely egyszerre töltött be kísérleti és fejlesztő funkciót. Az előadást meghatározó, nagy szereplőgárdát mozgató szereposztási technika, amelyre nem a specializáció, sokkal inkább a sokoldalúság értékelve jellemző, receptív közönséget feltételez, amely elfogadja a szerepösszevonás lehetőségét. A szereposztási rendszer, nemcsak színpadi technikakent működött, hanem színházi köznyelvkent is, ami biztosította a színház és a közönség kapcsolatát. A színházi szakemberek képzésére szakosodott korai intézmények hiányában megnő a jelentősége mind a kollégiumi színjátszásnak, mind a tanulmányban elemzetthez hasonló néhány kísérletnek.

Literature Alive: A Performative Approach in Teaching Literature

The study directs its attention to exploring the use of interpretative and performance arts for literary instruction. It was designed to investigate the effects of modes of presentation of narrative literature -- Chamber Theatre, acting presentation or just silently reading it on comprehension and aesthetic appreciation of literature. It is premised that literature when approached in a creative way through performance can be an exciting learning experience.

One hundred and eighty six college level students enrolled in an introduction to literature courses from two schools (a university and a college) serves as respondents of the study. They were randomly assigned to experimental groups corresponding to three treatment conditions. One group read the story silently, another watched a Chamber theater performance of the story while a third group watched an acting presentation of the story.

A test was administered after they watched the show to measure student’s comprehension. And a Semantic Differential form consisting of 6 bipolar-adjective scales was administered to measure subject’s aesthetic appreciation. ANOVA was used to determine whether significant difference existed between the comprehension and aesthetic appreciation scores obtained for the three groups expose to the different modes. The Duncan’s Multiple Range test was applied to all the results to determine the performances of the individual groups. Findings show that those who watched the acting version of the narrative as well as those who watched the chamber theater presentation had higher comprehension.  Aesthetic appreciation was also significantly affected by the three modes where acting presentation was given higher aesthetic appreciation scores followed by Chamber Theatre and silent reading, last.

Through this experimental investigation, the potential of performing/dramatic arts as pedagogical tools cannot be overemphasized. The results of the study indicate that indeed the creative presentation of literature as opposed to just reading it silently could increase comprehension. The findings support the notion that modes of presentation also affect aesthetic appreciation. Creative presentation such as the use of acting or Chamber Theatre has a higher impact on students.

With the present generation of students exposed to television, the film and the Internet, it is likely that they will prefer a multi-dimensional approach than mere reading of the text. If teachers have to be effective and resourceful there is a need for them to search ways to make the classroom an exciting experience for students. The technique employs a multi-sensory approach by involving learners physically, emotionally, and cognitively in the learning process. The use of these creative approaches through performance enables the students to explore literature in an exciting way. Students are able to develop a sense of awareness of life and self through a performative/dramatic interpretations of a narrative literature.

Élő irodalom – az irodalomtanítás előadói megközelítése

Napjainkban a televízióhoz, internethez szokott generáció oktatásához sokrétű eszközökre, testre, érzelmekre és gondolkodásra egyaránt ható oktatásra van szükség. Fontos a kreativitás, a tanulás élménnyé válása..

Egy kísérlet szerint azok értették meg legjobban az olvasott történetet, akik az olvasás mellett el is játszották, kevésbé, akik színházban látták, s legkevésbé azok értették meg, akik csak elolvasták. Ezért fontos, hogy az irodalom felfedezése izgalmas legyen és segítse a diákokat az élet és önmaguk megismerésében.

Medieval theatre of schools

Educational beginnings of early drama

One of my starting points is Peter Damiani's criticism of "teaching by acting", which I found in his De perfectione monachorum (PL 145:291-328). Its Chapter XI, De monachis qui grammaticam discere gestiunt (PL 145:306D), says e.g.:  Quod si his artibus operam dare monachum sacra Scriptura permittit, dicatur jam quia uxor viro ancillam in usum sobolis tradit.

The other point is a pastoral letter of 1207 by Innocent III to the archbishop of Gniezno, in which he “mandat, ludibria publica in ecclesiis extirpent.” The consequence of bad habits among the canons is that “ludi fiunt in eisdem ecclesiis theatrales, et non solum ad ludibriorum spectacula introducuntur in eas monstra larvarum, verum etiam [...] diaconi, presbyteri ac subdiaconi vicissim insanie sue ludibria exercentes, per gesticulationum suarum debacchationes obscenas in conspectu populi decus faciunt clericale vilescere...”

My paper brings an alternative and an addition to Jody Enders' innovative answer to the quaestio famosissima of our discipline: the reappearance of theater and drama in the Middle Ages (Rhetoric and the Origins of Medieval Drama, 1992). She pointed to the rhetorical theory and practice developed by French law confraternities and universities.

I am attenting at an earlier missing link: the monastic and cathedral schools and their teaching practices, later continued by civic Latin schools. They were a medium transmitting the theoretical knowledge and practical skills substantial for acting, if not identical with it. The acting skills are covered by the rhetorical part of schools’ curriculum, especially the two canons: memoria and actio. The theory of the genres using only ‘introduced persons” was contained in the Accessus tradition, in different poetics like the Poetria Nova, and in commentaries (discussed and quoted recently by Ansgar Kelly in The Ideas and Forms of Tragedy).

I will be discussing a short text from a codex of ca 1200, preserved in the library of the cathedral of Gniezno (the same which was addressed in the letter of Innocent). I am proving it was a school text, sort of teacher’s draft introducing and explaining a narrative of the type Rex et famulus, which was a perfect material for exercises in recitation because of its expressive dialogues. If someone would like to stage this text, there would appear a couple of monsters, or monstrous personifications (not devils). Or, otherwise: if the text was being "staged" by students of the cathedral school of Gniezno, the "monstra larvarum", mentioned by Innocent must have been introduced.

The structural frame of the Rex et famulus story is the Trial in Heaven, well known from different religious dramas, e.g. the most important mystery plays of the 15th c. By establishing this textual connection with a non-liturgical text, and by stressing the role of cathedral schools, an earlier and more common complement is found to Enders’ solution: a milieu which was precedent and parallel to universities’ law schools and academic discussions. At the same time the old question of liturgical vs. nonliturgical origins is receiving an answer: the origins of medieval drama are not liturgical, but nevertheless ecclesiastical.

Középkori iskolai színházak

Nevelés a korai drámákban

A szerző egyik kiinduló pontja a Peter Damiani De perfectione monarchorum című munkájának IX. fejezetében kifejtett „játszva nevelés” kritikája, illetve III Innocent pásztorlevele Gniezno érsek számára 1207-ből. Ebből kiindulva a szerző továbbgondolja Jody Enders Rhetoric and the Origins of Medieval Drama (1992) című tanulmányát.

Nemcsak a francia jogi oktatásban szerepelt a retorikaelmélet és -gyakorlat, hanem a szerzetesi és egyházi iskolákban, valamint később a polgári latin iskolákban is. Ennek fő célja a memória javítása és az előadás gyakorlása volt.

A szerző bemutat egy rövid Rex et famulus típusú iskolai szöveget, amely expresszív dialógusaival alkalmas volt az előadás gyakorlására. A dialógus strukturális szerkezete megegyezik az égi perével, amely leginkább a 15. századi misztériumokból ismert. A szövegek összehasonlítása révén a drámák liturgikus vagy nem liturgikus eredetére vonatkozó régi kérdést is megválaszolja: a középkori dráma eredete nem liturgikus, még kevésbé egyházi.

School Dramatic Art in Hungary from 1957 to 1990

The paper describes the direction of schools’ and other instruments of the government’ relationship to school dramatic art.

There was a metaphorical stage-language, there were new literary forms, new folklore and European avantgarde theatre instruments.

Diákszínjátszás Magyarországon 1957 és 1990 között

Az előadás korabeli dokumentumok alapján szól a jelzett korszak oktatás- és iskolairányítása és a diákszínjátszás kapcsolatáról, a hatalom más szeveinek elvárásairól, egy metaforikus színpadi nyelvről, mely által mód nyilt a más vélemény megfogalmazására, az iskolai irodalmi színpadokról, új műfajokról, az oratóriumról és pódiumjátékról, más művészeti ágak, a folklór és az európai avantgard színi eszközeinek megjelenéséről, a színpadokról mint közösségekről, a drámapedagógiáról mint a diákszínpadi nevelés személyiségközpontú módszeréről.

 From teaching a moral to professional entertainment

Professional stage in Hungary was established in 1790. The four decades leading to 1790 meant a fast, radical and manyfold change of school theatres. Didactics belonging closely to school theatre had to be kept but was evidently in change. The present survey investigates how the change of didactics, the purpose of entertainment shifted Hungarian school drama closer and closer to professional stage. We examine the process how and what way the didactic function of school stages was changed.

Historical plays prove a definite change as well as the number and atmosphere of Catholic comedies and parodies. The late Baroque world of Protestant dramas brought about a special Calvinist school stage that was strongly didactic but untouched by classicism. Franciscan devotional genres, though we do not know about the origins, belong to a very old medieval tradition. Finally we examine the role of love themes and women driving these dramas directly towards professional theatre.

A morális tanítástól a professzionális szórakoztatásig

Hivatásos színjátszás Magyarországon 1790-től van. A megelőző négy évtized gyors, radikális és sokszoros változást hozott az iskolai színjátszásban. Az oktatáshoz ugyanúgy szorosan hozzátartozott az iskolai színház, de természetesen sokat változott. Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogyan változott az oktatás, a színjátszás célja, amint az iskolai színjátszás közelebb és közelebb került a professzionális színházhoz. Bemutatjuk, hogy hogyan és milyen területeken változott az iskolai színjátszás nevelésben játszott szerepe.

A történeti drámák, a katolikus komédiák, paródiák száma és légköre határozott változást jeleznek. A protestáns drámák későbarokk világa egy speciális, meglehetősen oktatáscentrikus, a klasszicizmustól érintetlen kálvinista iskolai színpadot eredményez. A ferences drámák, bár nem ismerjük az eredetüket, szoros kapcsolatot mutatnak a középkori tradíciókkal. Végül a hivatásos színjátszás felé haladva a szerelmi témák és a nőalakok szerepét vizsgáljuk a drámákban.

The dramaturgy of Baroque court love

 "Certainly death cannot seize them"Boccaccio

The central problem of the XVII– XVIII. century Baroque period can be considered as being the duality of theory and practice. We can think not only of the duality of the drama-and theatre theory handbooks and their practical application, for this epoch is the age of the theatrum mundi, the period of “representer”, illusions, dreams and play, as well as of changing identities, duplications, illusions and realities. This is the age of the individual, of that individual who, while being embedded in different genres and assuming responsibility for himself, seeks the answer to the Platonic question of “how should we live”.

In the present paper I am going to comment on the questions regarding the theoretical and practical procedure of Baroque court love, with reference to Gyöngyösi Istvan’s play Florentina, shedding light at the same time upon the process and controversies of the self-realization of the homo eroticus in the Baroque age. The notion of court life by its social and historical nature implies the idea of theatrum mundi, theatrum politicum, whereas court love, by its origin also implies the thoughts of theatrum sacrum. Taking into consideration this trinity , in what follows I will try a kind of (re)reading of the play  mentioned from a historical-ideological point of view. For this an approach is needed that takes the text of the play as its starting point, and doesn’t approach it with objective, dramaturgical presumptions. With this we can avoid the pitfalls of value judgements of negative character, that are created around our old texts, and we can also give some kind of answer (although not intending to be exhaustive) to the problem of the legibility and accesibility of these old texts.

A barokk udvari szerelem dramaturgiája

Dolgozatom témája a színház és vallásos nevelés, a színház és könyv, azaz szépirodalom és iskoladráma kérdésköréhez kapcsolódik. Eddigi elképzeléseim szerint a Theatrum Sacrum es Theatrum Politicum kapcsolatában ratio és religio egymásmellettiségét vizsgálom, továbbá, amolyan összehasonlító tanulmányként azt, hogy hogyan fér meg egymás mellett az udvari szerelem (homo eroticus) világiassága és a keresztény etika, hogyan jelennek meg az erkölcsi és szellemi nevelés motívumai, teoriái és ábrázolásai a korabeli elméleti szövegekben, világi és iskoladrámákban és színpadokon.

The Age of the "Didactica Magna": endeavours of the science popularization in the 17th century Hungary

This paper gives a short survey about several interesting attempts at the adaptation and popularization of the sciences and arts. The association of the works of Comenius is not accidental: the common element of these endeavours in the 17th century is the passion of teaching in concrete and figurative sense.

1. David Frölich (1595-1648), the Hungarian-German (Ungar-Deutsch) polimath of his epoche published in his German language calendars a long serie of articles which dealt with physics, geometrics, astronomy, astrology, history, antropology etc. Among his sources are the most important scholars and scientist of the antiquity, the Middle Ages and of the 16th and 17th centuries (for example, Plutarchos, Ptolemaios, Cusanus, Jovius, Jean Bodin, Olaus Magnus, Kepler, Tycho Brahe, Galilei). His aim was to bild a systematical presentation of the important facts of the art and science and acquainte the contemporary readers with them.

2. János Apácai Csere (1625-1659) wrote his Encyclopaedia definitely for pedagogical use: he wanted to collect in one book the whole spectrum of the sciences and arts - in Hungarian language. He followed the method of the famous encyclopaedia-writer, Johann Alsted (like David Frölich).

3. The Latin language calenders edited in the Jesuit typography of Nagyszombat (Trnava, SK) – Calendarium Tyrnaviense – in the second half of the 17th century often published different articles on astronomy, botanics, history and other topics. They were made by the same motivations as the above mentioned works, though their content and ideology preserved a lot of elements of the medieval thinking (for example, they reject the Copernician and Keplerian astronomy). 

A „Didactica Magna” kora: tudománynépszerűsítési erőfeszítések a 17. századi Magyarországon

A tanulmány a tudományok és művészetek adaptálásának néhány érdekes kísérletét mutatja be.  A Comenius munkáival való kapcsolat nem esetleges: ezeknek a kísérleteknek a leggyakoribb eleme a 17. században a tanítás szeretete konkrét és jelképes értelemben.

1. Frölich Dávid (1595-1648) német nyelvű kalendáriumaiban számos tanulmányt közölt a fizika, geometria, asztronómia, asztrológia, történelem, antropológia stb. területéről. Legfontosabb forrásai az antik, a középkori és a 16-17. századi tudósok (pl. Plutarchos, Ptolemaios, Cusanus, Jovius, Jean Bodin, Olaus Magnus, Kepler, Tycho Brahe, Galilei). Célja az volt, hogy rendszerbe foglalja a legfontosabb művészeteket és tudományokat és közvetítse azokat kortársai számára.

2. Apáczai Csere János (1625-1659) kifejezetten pedagógiai célzattal írta meg az Encyclopaedia-t: Egyetlen könyvbe akarta összegyűjteni a különböző tudományágakat – magyar nyelven, Frölichhez hasonlóan a híres enciklopédia-szerkesztő, Johann Alsted módszerét követve.

3. A 17. század második felében latin nyelvű kalendáriumok láttak napvilágot a nagyszombati jezsuita nyomdában (-Calendarium Tyrnaviense -), amelyekben különböző tanulmányok jelentek meg az asztronómiáról, botanikáról, történelemről és más témakörökben. Motivációjuk ugyanaz volt, mint a fent említett munkáknak, bár a tartalmukat és ideológiájukat gyakran a középkori gondolkodásmód határozta meg (pl. a kopernikuszi és kepleri asztronómia ellen foglalnak állást).

Funeral Pomp

The school of seeing and phantasy

The funeral as a representational occasion was an important part of the history of the Hungarian nobility in Transylvania from the point of view of signification. In times when there was a scarcity of cultural institutions, noble funerals regularly offered a framework and publicity for (applied) art and scholarship often moving away from these occasions.

Apart from the effects connected to the occasion the funeral orator could rely on the impact of the printed version of his speech. News of noble funerals at the turn of the 18th and 19th century and memorial books compiled subsequently serve as a source for the reconstruction of memorial services. On the analogy of the theater and its spectators, funeral speeches express and promote a cultural scale of values as a comlex “pack of knowledge and experience” acting on the heterogeneous group of people participating at the funeral.

Studying the funeral of Transylvanian nobles, reflections on these funerals and books written by several authors in the memory of the deceased, the paper deals with the interconnections of Baroque-Christian iconography and the early Romantic woman ideal, the  nature of theatrality outside the theatre and patterns of spectacle as the phantasy exercise of participants (children and adults, men and women, people belonging to different denominations). The funeral and the memorial booklet are thus the historically developed versions of the anthropological theatre, the school of morals as compared to the touring or permanent theatre which had been in the cross-fire of debates.

A gyászpompa

Látás és fantázia felnőttiskolája

A temetés, mint reprezentációs alkalom az erdélyi magyar nemesség történetének jelvonatkozásokban különösen fontos része volt. A kulturális intézmények tekintetében szegényes időben a nemesi temetés a(z alkalmazott) művészetnek és az alkalomtól gyakran el is távolodó tudományosságnak biztosított rendszeresen keretet és nyilvánosságot.

Szerencsésebb esetben nemcsak az alkalmi effektusokra, hanem az utólag kiadott nyomtatott változat tartósabb hatására is számíthatott a temetési szónok. A XVIII-XIX. század fordulójáról származó híradások a nemesi temetésekről  és az utólag egyebeszerkesztett emlékezet-könyvek tényleges forrásul szolgálhatnak a gyászünnepek rekonstrukciójához. Másrészt a színház és közönsége analógiájára elképzelt helyzetben tekinthetők a kulturális értékrend kifejezőinek, terjesztőinek is, egyszersmind úgy is, mint a temetésen megjelentek heterogén csoportjára, valamiféle közönségre ható komplex „élmény- és ismeretcsomagok”. 

Néhány főrangú erdélyi személy temetése és az arra vonatkozó reflexiók, továbbá az elhunytak emlékére kiadott többszerzős könyvek vizsgálatával a barokk-keresztény ikonográfia és a koraromantikus nőideál összekapcsolódását, a színházon kívüli teatralitás és a látványsablonok mibenlétét vizsgáljuk a tanulmányban – ez utóbbit a jelenlevő (gyermek- és felnőtt, férfi-, nő-, felekezetileg ide vagy amoda tartozó) személyek állandó fantáziagyakorlataként is. Így a temetés és az arra emlékeztető könyvszerű nyomtatvány az antropológiai színház történetileg kialakult változatát jelenti, az erkölcs vitathatatlan iskoláját - szemben az ugyanakkor a viták keresztüzében álló vándor- vagy állandó színházzal.

The Past and the Present of Drama-pedagogy

The paper describes a historical line from the early Hungarian school-dramas to the reform-pedagogies at the present time. The main points are: teaching by acting, pedagogical methods, self-knowledge, self-motivation, socialization etc in particular the drama-pedagogy in the last 30 year.

A drámapedagógia múltja és jelene

„Az embernek mindennap legalább egy kis dalt kellene hallgatnia, egy jó költeményt olvasnia, egy pompás festményt szemlélnie, és – ha keresztülvihető volna – csupán néhány értelmes szót beszélnie…” – mondja Goethe.

Aki a művészetek bármely ágával akarja diákjait megismertetni, vallja, hogy a művészet az értékek világába tartozik. Az ifjúság nevelésére (és nemcsak az ifjúságéra) már ókori elődeink is kiválóan alkalmasnak tartották a művészeteket, illetve előnyben részesítették annak egy-egy ágát. Gondoljunk a régi Magyarország kulturális életében oly nagy szerepet játszó iskolai színjátszásra! Ebben az időszakban és az iskolai színjátszást illetően a szövegek lényeges és jól megragadható tanulságokkal szolgáltak. A produkciók az iskolai munka céljait és érdekeit képviselték: a vallási-erkölcsi nevelést, a latin nyelv minél jobb elsajátítását, a közönség előtt való biztos fellépést. Ismeretes, hogy a „jezsuiták minden más rendnél nagyobb szerepet vállaltak az iskolai előadások rendezésében is: megbízható kalkuláció szerint mintegy nyolcezer – vagy annál is több – előadással számolnak a téma kutatói.” (Kilián István: A minorita színjáték a XVIII. században Bp., 1972. 175.) Comeinus is nélkülözhetetlennek tartotta a tudományok tanítása mellett a művészeti nevelést. Hitte, hogy alkalmas a jó erkölcsök tanítására, a személyiségfejlesztésre, az elméleti tudás mélyítésére.

A századelő reformtörekvései is bizonyítják: az akkori tanárok is „tanították” a művészeteket akár tantárgyi keretek között, akár egyéb foglalkozásokon. Különböző áramlatok, „emberléptékű” pedagógiai mozgalmak szerveződtek. A drámapedagógusok történeti elsősége ebben az új hullámban vitathatatlan.

Hogy mit is képvisel valójában a drámapedagógia? Hol is a helye a reformpedagógiák sorában? Nehéz jól és könnyen megválaszolni ezt a kérdést. Az bizonyos, hogy a XX. század végére a drámapedagógia összesítette az eddigi reformpedagógiai irányzatoknak leghasznosabb, legnagyobb értékeit, és egy új, sajátos arculattal összegyúrva remélhetőleg a XXI. század általánosan elterjedt pedagógiai irányzatává növi ki magát. Mára talán természetes (de legalábbis szeretnénk, ha az lenne), hogy pedagógiai célzattal is alkalmazzuk a „drámát”, melynek kucsszavai: játék, dráma, színház, cselekvés, aktivitás, érzelmi fejlesztés, humán kultúra, kommunikációs készségek, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A drámapedagógia célja: fejleszteni, nevelni a személyiséget. Ebbe bevonja a művészeteket is, hogy a fejlődő személyiség minél kreatívabb legyen. Mégis elsősorban nem a színházzal nevel, hanem a képzeletbeli helyzetekben létrejövő ötletek, gondolatok, értékek, szerepek és nyelvi megformálási lehetőségek kipróbálásával. Sokkal inkább a tapasztalatszerzés, mint a szerepbelépés a fontos. Szerencsére többen és egyre többen ismerik már a drámapedagógiát. Sok pedagógus, színjátszócsoport-vezető alkalmazza a nevelési gyakorlatban, személyiségfejlesztő foglalkozásokon. Ám még mindig sokan nem tudják, mit takar e fogalom.

Mi drámapedagógusok örömmel üdvözlünk hát minden kezdeményezést, bemutatkozási-bemutatási lehetőséget, hiszen célunk és feladatunk, hogy a drámapedagógia teljességében a ma pedagógusainak módszertani eszköztárába kerüljön, s azt aktívan, kreatívan használja.

Ha a drámapedagógia történetét vizsgáljuk, vissza kell tekintenünk a II. világháborút követő időszakra. Az angolszász területeken kialakuló elméleti és gyakorlati munkának Peter Slade munkássága adja a kiindulási alapját. Hangsúlyozza a gyermeki személyiség és a gyermeki játék fontosságát az oktató-nevelő tevékenységben. „Slade a pedagógus legfőbb feladatának azt tartja, hogy a tanulók munkáját ötletekkel, fantáziájukat megmozgató érdekes tevékenységformák megajánlásával ösztönözze.” (Szauder Erik: A drámajáték oktatásának legnevesebb angolszász képviselői = Reformpedagógiai olvasókönyv, Bp., 1993. 197.) Slade tanítása mélyen hat az angolszász drámatanárokra, hatása jól megfigyelhető azok munkáin.

Winifred Ward a „kreatív dráma anyja” azt vallja, hogy a dráma, a személyiség fejlesztésének legfejlettebb eszköze. stb, stb.

.Brian Way nemcsak drámatanár, de rendező, színész és színdarabíró is. Az ő munkája elsősorban a drámai építkezést hangsúlyozza, s ennek folyamatjellegét. Azt mondja, hogy a színházi produktum és a dráma folyamata ellentétes szerveződésűek. stb, stb.

Dorothy Heathcote a ma is legnagyobb hatású drámapedagógus, aki elődei munkáját összegezve, ötvözve hozta létre elméletét. Fontos megemlítenünk, hogy az angolszász drámatanárok nem a semmiből alkották meg metódusaikat, hiszen a hagyományok, s a reformpedagógiai irányzatok már jelen vannak e társadalmakban, s közös céljuk, hogy a társadalmi igényekhez igazítsák az oktatást, nevelést. Koncepciójukba a játék épül be, a drámapedagógiában pedig a drámajáték hordozza a koncepciót.

Magyarországra a hetvenes évek elejére (1972) érkezik a drámapedagógia. E korban a magyar pedagógia erősen központi irányítású, bár egy-két reformpedagógiai törekvés már észlelhető. A drámapedagógia kikerüli a hivatalos formákat, hiszen elsősorban gyermekszínjátszó-körökben, szabadidős tevékenységeken használják azon kevesek, akik már ismerik azt. Így Mezei Éva, aki Birminghamban járt Peter Sladenál s az ott szerzett tapasztalatokkal kezdett kísérletbe; és Debreczeni Tibor, aki Csehszlovákiában cseh közvetítéssel került kapcsolatba az angol childe drama-val. Ők és követőik keresik a kapcsolatot az Országos Pedagógiai Intézettel, azzal a céllal, hogy a drámaped bekerülhessen a magyar iskolákba.

A drámapedagógia harminc éve van jelen a magyar közművelődésben, köznevelésben, s még igencsak gyermekkorú a közoktatásban. Talán az elmúlt évtizedek egésze, talán a közelmúlt pedagógiai gyakorlata, tanárképzési tanterve, talán a jelen kerettantervében jelenlevő anomáliák is akadálya, Debreczeni Tibor szavaival élve, hogy „ nem könnyű Magyarországon átlépni a Rubikont.”

Mindemellett én azt gondolom, hogy úton vagyunk, jó úton.

About the drama teacher course in the Academy of Drama and Film in Hungary

This paper demonstrate the drama teacher course in Academy of Drama and Arts, which will start in the next school year.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen induló kétszintű drámatanári szak jellemzői

2003. őszén végre megkezdődhetnek a felvételik az alapszaknak számító drámatanári szakokra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A kétszintű képzés egyetemi változata 2004 februárjában indulhat, az első főiskolai képzés pedig várhatóan 2004 szeptemberében kezdődhet meg Budapesten. A továbbiakban az öt éves egyetemi képzés, melyen okleveles drámatanári végzettséget lehet szerezni, várhatóan négyévente indul. A főiskolai diplomát adó négy éves képzés minden évben indul. Pesten háromévente, a köztes években egy-egy vidéki felsőoktatási intézményhez kapcsoltan, kihelyezett formában kezdődik az oktatás.

A színiakadémián folyó drámatanárképzés hangsúlyozottan komplex művészetpedagógiai felkészítést jelent, melynek egyetemi változata erősebben koncentrál a színházi nevelésre. A tanári felkészítés módszertana ekkor a 14-évtől felnőttkorig terjedő időszakot veszi figyelembe. A főiskolai szak erősebben gyakorlati jellegű, s a 6-14 éves korosztályokra összpontosít.

Előadásomban a képzés tartalmát és szerkezetét ismertetem, s a hallgatóság kérdéseire igyekszem válaszolni.

The Piarist School and Drama in the 17^th and 18^th Century Hungary

It is about the development of Hungarian Piarist school-dramas, their spreading and changing and their relations with Jesuist and Minorit school-dramas.

Piarista iskola és dráma XVII. - XVIII. századi Magyarországon

Előadásomban a magyar nyelvű piarista iskoladrámák kialakulásáról, megjelenéséről, elterjedéséről, változásairól szeretnék áttekintő ismertetést nyújtani, kitekintéssel a jezsuita és a minorita iskoladrámákra. Az iskoladrámák születése, útja a piaristákhoz, a szerzet és az iskoladrámák megjelenése, elterjedése hazánkban, a magyar nyelvű piarista iskoladrámák alakulása az első magyar színtársulat létrejöttéig - ezek lennének a főbb témakörök, amelyeket beszámolómban érintenék.

On an unknown discourse

The cultural historical background of a work on religious polemics titled – ’The discourse of two children of different religions

The object of my study is a Transsylvanian document from the beginning of the XVII. century that gives an insight into the religious polemics of the time and has been disregarded until now. The work titled ’The discourse of two children of different religions’ has only been registered in the catalogues of a few libraries (The Library of the Unitarian College of Kolozsvár, The National Széchenyi Library) but no efforts have been made to analyse it defining its significance in literary and cultural history so far. Therefore it is necessary in this study to examine the work from its very basic aspects. Analysing the dates and notes of the available copies I have attempted to draw conclusions regarding the exact time of their origins. Then a brief summary of contents is given relying on the first interpretation of the work which is followed by an attempt to define its place in the discourse-literature of the Reformation- or more specifically- the Unitarianism. The poetic- mainly stylistic- analysis is followed by a résumé of the principal theological tenets as presented in the work, which is mainly based on the great summary of doctrines by Szentábrahámi Lombárd Mihály from the middle of the XVIII. century, as it is a proven fact that the Discourse gives a similar- sometimes almost identical- definition of the dogmas. Being aware of the results of the theological analysis it can be said that the author- probably a unitarian pastor or schoolmaster- had a thorough knowledge both in the Unitarian theology and the religious controversies of the time. The positive assessment of the work is backed by the fact that -considering its form- it is a piece of literature, a discourse of doctrines whose presentation could be easily given by performing it to an audience. The Discourse proves the author’s great erudition and thorough knowledge of historical facts.

Egy ismeretlen dialógusról

A „Különböző Vallású két gyermekeknek egymás között való beszélgetések” című hitvitázó dialógus eszme- és műfajtörténeti háttere

Dolgozatom tárgya a XVIII. század eleji Erdély eddig figyelemre nem méltatott, s a vallási polemiák mindennapjaiba bepillantást engedô dokumentuma. A „Különböző Vallású két gyermekeknek egymás között való beszélgetések” című művet eddig csupán néhány gyűjtemény (Kolozsvári Unitárius Kollégium Könyvtára, Országos Széchenyi Könyvtár) katalógusai regisztrálták, elemzésére, művelődés- és irodalomtörténeti helyének kijelölésére még senki nem vállalkozott. Dolgozatomnak éppen ezért az alapműveletek elvégzésére is vállalkoznia kell. Így számbaveszem a ránk maradt másolatokat, a másolatok időpontjából, feljegyzéseibôl, valamint egyéb jellemzőiből megpróbálok következtetéseket levonni keletkezésük időpontjára vonatkozóan, hogy ily módon közelebb kerülhessünk a megírás időpontjának meghatározásához. Ezután a mű első értelmezésére vállalkozva, rövid tartalmi ismertetést közlök, amelyet egy kísérlet követ a művecskének a reformáció, illetve közelebbről az unitarizmus jegyében ránk maradt dialógus-irodalomban való elhelyezésére. E poétikai, elsősorban műfajtörténeti elemzéskísérletet a mű legfontosabb teológiai tételeinek áttekintése követi. Ez nagy mértékben támaszkodik Szentábrahámi Lombárd Mihálynak a XVIII. század derekán született nagy dogmatikai összefoglalására, hiszen a szembesítés során beigazolódott, hogy a Dialógus hasonló, olykor csaknem azonos módon fogalmazza meg a párbeszéd során előkerülő hittételeket.A teológiai elemzés eredményének előrebocsátásával elmondható, hogy a művecske szerzője az unitárius teológia kérdéseiben jártas, a korabeli vitákat jól ismerő személy lehetett, minden valószínűség szerint egy unitárius lelkész vagy iskolamester. A mű pozitív értékelése mellett szól az az érv, hogy formáját tekintve irodalmi alkotás, hitvitázó dialógus, melyet akár bemutathattak, előadhattak közönség előtt. A dialógus a szerző nagyfokú műveltségéről, a történelmi adatok alapos ismeretéről tanúskodik.

On the Change of the Play in Revised Editions of “Orbis sensualium pictus”

John Amos Comenius (1592 – 1670) was interested in the play. And he wrote some textbooks by the style of the drama. For example “Diogenes Cynicus redivivus (1639)”, “Abrahamus patriarcha (1641)” and “Schola ludus(1656)”.

Beside he wrote about the play in “Orbis sensualium pictus (The Visible World by the Sences, 1658)”. “Orbis pictus” and “Schola ludus”have a common base. It is“Janua linguarum reserata (The Gate of Tongues Unlocked, 1631)” He wrote about the play in chapter 130 of “Orbis pictus”. In a playhouse comedies and tragedies are acted and so on. “Orbis pictus” was printed in Nuremberg in the year 1658. It is well known as the first textbook with many illustrations in the world. Therefore there are about 260 revised editions.

But it is not always written about the play in revised editions of the 18th century. For example the 1798 version, which was printed in Pozsony, or 1788 version, which was printed in S. Peterburg.

Then I compare the first edition with many revised editions. My concern is to consider the change of the play in textbooks. But here I limit the discussion to “Orbis pictus”.

In addition to this I compare the illustrations of the first edition with them of revised editions.

A színjátszás megjelenésének változása az „Orbis sensualium pictus” javított kiadásaiban

Comeniust érdekelte a színjáték, írt is néhány dialógusban szerkesztett tankönyvet, pl. Diogenes Cynicus redivivus (1639), Abrahamus patriarcha (1641) és a Schola ludus (1656), emellett az Orbis sensualium pictusban is szól a drámajátékról.

Az Orbis pictus először Nürnbergben jelent meg 1658-ban, aztán számos, mintegy 260 javított változata jelent meg szerte a világban. A mű 130. fejezetében foglalkozik Comenius a drámajátékkal: egy színházban / játszóházban komédiákat és tragédiákat mutatnak be stb.  Érdekes módon azonban több 18. századi kiadásból kimaradt a színházzal foglalkozó rész , pl. egy 1788-as szentpétervári kiadásból.

A tanulmány összehasonlítja az első kiadást a későbbiekkel és bemutatja, hogy hogyan változik a színházról szóló leírás, valamint hogyan módosulnak az illusztrációk a későbbiekben.

Mythological elements in Hungarian school drama

A massive dramatical tradition was built throughout Europe on the base of commonly known and shared classical mythology as a universal semantic system. School-drama played an important role in this tradition. The mythological conventions of this genre were used to acbieve pedagogical and sometimes national aims. It was especially true for Hungary that had a bigh standard Latin language school system. It used to be said that the Latin language was the second language of the Hungarians; the 'parva lingva' in other words father tongue. That's why it was used, besides the Hungarian language, as a native language in drama performances of Hungarian Catholic and Protestant institutions. Those elements of classical mythology that could have parallels to the history of Hungary were also used by school dramas as forms of national self expression. Thus certain political, ethical and anthropological allegories were formed from classical mythology, keeping it constantly alive. The Hungarian school-drama widly used Greek mythology and sometimes turned it into a factor of cultural anthropology. Not only did mythological and political parables remain alive in school acting but they also kept on existing in the thinking of the Hungarian intellectuals between the 17th and 19th centuries. These mythological parables were not only predecessors of the national mythology but they also substituted for it and basically were identical with it between the 16th and 18th centuries. The modem semantíc system provided by Latin and Greek mythology made the education system of the age confident of finding proper elements for orientation. The national identity of the age was also expressed through the parables of Latin and Greek mythology.

This lecture aims to take some examples to illustrate this through comparison of the mythological content of the Hungarian school-drama with that of contemporary English literary genres. As Latin and Greek mythology provided a basic semantic system commonly shared throughout Europe of the age the Hungarian school-drama was not only equal to the similar European literary genres but it is said to have created new paradigma at both the basic and higher Ievels of the Hungarian education system. The given lecture wants to present these fragments of this vast topic.

A mitológia mint példázat az iskoladrámában

Az Európa-szerte meggyökeresedett poétikai hagyomány már az ókor tól kezdve fontos önkefejezési struktúrát teremtett a mitológiai pédázatok révén. A középkor allegorizáló szemléletétől sem állt távol az antik mitológiai elemeinek felhasználása, általános érvényű poétikai rendszerré azonban a reneszánsz formálta. A barokk századai már drámai példázatok sorát alkották meg, s a lassan megizmosodó színjátszátsásban és az iskoladrámaák gyakorlatában is megtalálta a helyét, s a konvencionális egyházi vagy biblikus példázatok mellett a mitológiai példázatok, allegóriák egyre terebélyesedő gyakorlata alakítja a művelődés,az irodalomés a kultúra legkülönfélébb szektorait.

A mitosztörténetek és alakok elsősorban természetesen morális példázatként funkcionálnak, hiszen ez illeszkedik bele legjobban az iskolai oktatási célok közé, emellett azonban számolnunk kell a antropológiai példázatok, valamint számos esetben  a társadalmi és politikai exemplumok egész sorával is.A mitológiai témák elsősorban a jezsuita szinjátszás gyakorlatában voltak népszerűek, s ott is főként a latin nyelvű iskoladrámákban, ám nem ritkák a pálosok vagy a ferencesek praxisában sem. A hagyományos poétikai funkciók és a didaktikus célok mellett a mitológizálás új színpadi paradigmák felé is mutat, számos esetben (pl. a pálos Bacchus-darabban vagy a ferences színjátszásban) összekapcsolódik a népivel, s így már a magyar színjátszás számos későbbi tendenciáját előlegezi, de van arra is példa, hogy komplett magyar politikai parabola bontakozik ki  mitológiai térben a nézők színe előtt.A hazai oktatási intézmények színpadán olyannyira anyanyelvvé vált a mitológia a századok folyamán, hogy rangját megőrizte egészen a 19. század elejéig. Jelen előadás ebből a bőséges magyarországi anyagból villant fel néhány reprezentatív példát.

The stranger’s character in Hungarian dramas at the turn of the 18^th century

The theme of the study is the literary and theatrical aspects of the stranger’s representation. These aspects suppose the analysis of works in which the stranger gets an acting role, such as the intriguer’s roles in dramas of Dugonics András. Likewise are parts of the in-depth study the typical characters as the Vlah, the Italian, the Jew etc. During the analysis I examine above all to what extent have the national-ethnical stereotypes succeeded in formulating of certain characters, which have taken shapes in statistics, encyclopaedias and national characteristics. Because the drama is action made up by dialogue, the way of speaking is the adequate means of describing the character. The articulations, the accent, the vocabulary, the sentence-structure, rhythm and melody of speech make the stranger easily recognizable. As we can’t reconstruct a whole theatrical performance, we can only examine those elements, which are put down in the written text.

Az idegen alakja a XVIII–XIX. század fordulójának magyar drámáiban

Dolgozatom témája az idegen megjelenítésének irodalmi és színpadi módozatai. Olyan művek vizsgálatát feltételezi ez, amelyekben az idegennek cselekvő szerep jut, mint például az intrikus szerepköre Dugonics drámáiban. Ugyanígy vizsgálat tárgyát képezik az olyan tipizált alakok, mint az oláh, az olasz, a zsidó stb. Az elemzések során elsősorban azt vizsgálom, hogy az egyes alakok megformálódásában milyen mértékben érvényesültek a velük kapcsolatban kialakult — statisztikákban, lexikonokban, nemzetkarakterológiákban hagyományozott — nemzeti-etnikai sztereotípiák. Mivel a dráma párbeszédekben megvalósuló cselekvés, a beszédmód az egyén jellemzésének adekvát eszköze. A hangképzés és a hangsúly, a szókincs, a mondatszerkesztés, a beszéd ritmusa, dallama könnyen feismerhetővé teszi az idegent. De mivel nem rekonstruálhatjuk a teljes színházi előadást, ezekből csak azok az elemek vizsgálhatók, amelyeket az írott szöveg rögzít.

School of Princes

The professional Hungarian acting, which became institutionalized at the end of the 18^th century, claimed didactical functions to itself. The authors of several theoretical studies (Decsy Sámuel, Cserey Farkas, Benke József) defined the theatre as an educational institute, according to which the task is the moral and esthetical education. Solt Andor had already revealed and interpreted the relations of these efforts. This study examines an up-to-now forgotten aspect of works, which debate the function of the theatre: some theoretical writings, documents, state that theatrical performance could be a parable thanks to which the Princes of the Monarchs can learn the proper leading of their states. The study examines the aspects of historical ideas in 18-19^th century drama-texts: above all King Mathias by Szentjóbi Szabó, The Grateful Prince by Rhédey, respectively Schröder’s Hamlet-adaptation.

Fejedelmek iskolája

A XVIII század végén intézményesülő magyar nyelvű hivatásos színjátszás a kezdetektől fogva didaktikus funkciókat tulajdonított magának. A különböző elméleti jellegű írások szerzői (pl. Decsy Sámuel, Cserey Farkas, Benke József) a színházat nevelő intézményként határozták meg, amely szerint az intézmény feladata az erkölcsi nevelés, ízlésre nevelés stb. Ezeknek a törekvéseknek több vonatkozását már Solt Andor alaposan feltárta és értelmezte.

Dolgozatomban a színház funkciójáról értekező művek egy mindmáig elhanyagoltabb aspektusát vizsgálom: egyes elméleti írások, recepciós dokumentumok azt a tételt fejtik ki, hogy a színházi előadás olyan példázat lehet, amelynek révén a monarchák, fejedelmek megtanulhatják a birodalom helyes kormányzásának módját. Ennek a tételnek eszmetörténeti vonatkozásait XVIII-XIX. századi magyar drámaszövegeken vizsgálom: elsősorban Szentjóbi Mátyás-drámáján, Rhédey Nagylelkű herczeg-én, illetve a Schröder-féle Hamlet átdolgozáson.

Actio Parascevica

Popular religious theatre in Csíksomlyó in the 18th century

The cloister of Csíksomlyó became the centre of Catholicism in Szeklers’ land in the 17th century, when pope Urban VIII. issued the bull called “Salvatoris nostri Jesu Christi” in 1640. The first school was founded at that time. Following the authorization by the pope in 1667, the secondary school of Csíksomlyó was opened in 1668. In 1690 the number of students was 171. In 1719 the school became a lyceum due to the growing number of students.

The school was very important, because the monks’ main aim was teaching the poor, according to the Franciscan approach. They had two important functions in the 17-18th century: it was a schooling centre and an institution of religious education. Most students came from poor families who had not enough money to send their sons to expensive Jesuit Colleges.

The curriculum was similar to the Jesuit one, but teaching was more difficult because the lack of professional teachers. The teachers cared about the religious and moral education. One of the main tools of it was the Passion play performed on every good Friday from 1721.

School theatre was a very important educational method in the Hungarian secondary education. In Franciscan schools, however, rhetorical and poetical teaching was subsidiary. The main purpose of theatre was the religious and moral education. School dramas were played on the most important religious feasts. The performances were similar to the other Catholic school plays, but Jesuit stage was richer and more spectacular. The stage of Franciscan dramas was similar to the medieval mystery plays.

In 1730 Maria Congregate was founded by the students of Csíksomlyó, in order to help theatre activities though its main purpose was to establish the religious spirit of the community.

In my paper I will describe the social function of the 18th century Franciscan secondary school and drama of Csíksomlyó in Transylvania.

A szegények iskolája

A csíksomlyói ferences középiskola a XVIII. században

A csíksomlyói klastrom a XVII. században vált a székelyföldi katolicizmus központjává, 1640 februárjától, VIII. Orbán pápa Salvatoris nostri Jesu Christi kezdetű bullája értelmében a Szent István királyról elnevezett önálló őrség anyaházaként. Ugyanekkor alapították az első iskolát a század első negyedében, amely az 1661-es tatárbetörés után épült újjá, 1669-ben, 1690-ben a tanulók száma eléri a 171 főt, 1719-től pedig nagygimnáziummá nyilvánítják az intézményt.

Az iskola jelentősége, hogy – a ferences szemléletnek megfelelően – a szegény néptömegek oktatását tekintette fő feladatának. A XVII–XVIII. században kettős szerepet játszott: egyszerre volt oktatási központ és vallási-népnevelő szerepet betöltő intézmény. A diákok zömmel szegény családok gyermekei, akiknek nem volt lehetőségük neves jezsuita kollégiumokban folytatni tanulmányaikat.

A tananyag tartalma hasonló a korabeli jezsuita iskolákéhoz, az oktatást azonban nehezítette a jól képzett szakemberek hiánya. Az intézmény különös gondot fordított az erkölcsi, vallásos nevelésre, ennek igen fontos eszköze volt az 1721-től évről évre megrendezett nagypénteki passiójáték.

A ferences iskolákban a retorikai-poétikai ismeretek elmélyítése másodlagos szerepű,.a fő cél a vallásos-erkölcsi tanítás volt. Az előadások az egyházi ünnepekhez kapcsolódtak. A drámák előadásmódja nagyjából megegyezik a kortárs gyakorlattal, bár a jezsuita színjátszás monumentális, látványos szcenikájának színvonalát minden bizonnyal nem érte el.

A színjátszás segítője volt az 1730-ban megalakult Mária Társulat, mely zömmel az iskola diákjaiból verbuválódott, elsődleges szerepe a közösségi vallásgyakorlás szellemi vezetése volt.

A dolgozat azt vizsgálja, hogy a csíksomlyói ferences középiskola milyen társadalmi szerepet töltött be elsősorban a diákok által évről-évre bemutatott vallásos színdarabok révén.

The father killer prodigous son

The paper survey the educational background of Hungarian school dramas. The example, the story of the father killer prodigous son is very interesting, because the base of the drama is the Bible and it was performed in school.

Az apagyilkos tékozló fiú

Magyarországon a XVII – XVIII. százaban nem volt hivatásos, polgári színjátszás, nem volt sem udvari, sem kastély-színház, ahol a hivatásosak ezt a műfajt művelték volna. A színház műfaji hagyományait tehát a XVI századtól a XVIII. század legvégéig az iskolák művelték. A darabok ránk maradt szövegei elárulják, hogy valamennyi mögött az a nevelői szándék rejtőzik, hogy az ifjúságot s a felnőtteket is a helyes életvitelre és a keresz-tény világnézet megtartására ösztönözzék.

Az általam neveléstörténeti szempontból kiválasztott darab argumentuma latinul így olvasható: Juvenis quidam magnorum in Hispanijs Parentum magnus et et piae indolis Filius, isque  unicus paternorum bonorum haeres, qui postquam ob lachrymas et parentum preces Deo vocato restitisset, binis vicibus ex certa religione exeundo, Parentem ferro miserabiliter se ipsum itidem perdidit. Ugyanennek az argumentumnak a korabeli teljesen szabad magyar fordítása már a a nevelési szándékot is elárulja: Ezen alkalmatossággal észre vehetik és meg-érthetik a figyelmetes hallgatok, mely veszedelmes dolog az isteni sugallatokat meg vetni, és az ördög, világ és test csalogatási után indulni.  

A dráma írójának szándékát már azonnal felismerhetjük a prologusból, amely röviden feltárja az emberi üdvtörténetet. Az Isten megteremtette a világot és az embert. Megtiltotta ugyan, hogy ősszüleink egyenek a tiltott gyümölcsből, ők azonban nem hallgattak az Istenre, s elkövették az ősbűnt, amely átöröklődött az egész emberiségre.  Isten pedig, hogy megmentse ez embert a kárhozattól, leküldte a földre Krisztust, s az ő kereszthalála óta megnyílt az embe-riség számára az üdvösség kapuja. A mennyből letaszított ördög azonban nem nyugodott, az volt és az ma is a célja, hogy sok embert vigyen a pokolba. Csábításáról az alábbiakat olvashatjuk a prologusban:

Ezt pedig cselekszi számintalan sokszor,

Fiu Attya ellen támad valahányszor.

Atya jó gyermekit kinozza, mint lator,

Gyűlölséget tartván ez okból mindenkor.

Mikor atyafiak rútul veszekednek,

Az házas személyek háborogva élnek,

Szomszédok egymással gonoszul egyeznek,

Gazdák a cselédre szitkozódva kelnek.

Mérgesíti mikor ember részegíti,

Fajtalan életre, bujaságra vészi,

Lopás, tolvajlásra utat mutat néki,

Káromkodás szitok kenyerét éteti. […]

Lássad azért ember, előtted az élet,

Tekints mennybe, néked mert szék készíttetett!

Koronád is lészen, amint igértetett,

Országod öröktől fogva készíttetett.

A szerző drámájával nemcsak az ifjakat kívánja figyelmeztetni a rájuk leselkedő veszélyekre, hanem a felnőtteket is, akik bűneik miatt vesztik el az üdvösség lehetőségét. Előadásomban erről a szándékról kívánok részletesen szólni.

Comenius`s Schola Ludus and Macer’s adaptation of Comenius` Janua lingvarum

As an introduction of my paper I will mean some plays, given in Leszno gymnasium in the years 1639 - 1650. My contribution will deal with a relation of Comenius` Schola Ludus to an adaptation of very  well known work Janua lingvarum of Comenius. This comparison will concern the first part of Macer`s dialogue Januae lingvarum Comenianae ex primis XXX capitibus... praxis comica (which was published in the year 1650 in Leszno) and first and second part of Comenius` Schola Ludus.

Comenius Schola Ludusa és a Janua lingvarum Macer-féle adaptációja

Az előadás Comenius Schola Ludusa első és második részének, valamint Comenius legismertebb munkájának, a Janua lingrvarum egyik adaptációjának, Macer Januae lingvarum Comenianae ex primis XXX capitibus... praxis comica című dialógusa első része összehasonlítására vállalkozik, bemutatva azokat a darabokat is, amelyek a lesznoi gimnázium számára születtek 1639-1650 között.

Emblematic manner of expression in the school drama

Emblems’ and symbols’ close relationship to Renaissance and Baroque dramas is well-known. But the rethoric of Baroque school-dramas and especially the emblems and symbols within them are less-known though they were favourite in Hungarian school dramatic art. They were very important, so studying the emblematic mode of expression can contribute to answer some questions of school drama research.

Emblematikus kifejezésmód a XVII-XVIII. századi magyarországi iskoladrámában

Az emblematika szoros kapcsolata a reneszánsz és barokk drámával általában ismert, a barokk iskoladráma retorikája és abban az emblematikus eszközök használata azonban – néhány jelentősebb szerzőtől eltekintve – kevésbé feltárt terület. Tekintettel arra, hogy a XVII-XVIII. századi Magyarországon a színházi kultúrát csaknem kizárólag az iskolai színjátszás képviseli, melyben a szimbolikus, emblematikus eszközök hosszú időn át meghatározó sajátosságok közé tartoztak, a téma önálló vizsgálatot érdemel. A kiadott szövegek és a feldolgozások elszórt utalásai egyaránt tanúsítják, hogy az emblematikus és a rokon szimbolikus formák fontos elemei voltak az előadásoknak, s e kifejezési formák keresztmetszetszerű vizsgálata hozzájárulhat az iskoladráma-kutatás megoldatlan kérdéseinek tisztázásához.

A szimbolikus, emblematikus motívumok közel kétszáz éven át kedveltek voltak a magyarországi iskolai színjátszásban. Ez a képi hagyomány gyakran közvetlenül, máskor csupán áttételekkel kapcsolódott a dráma részeihez és rétegeihez, s egyaránt áthatotta a cselekményt, a szöveget, a szerepeket, a színpadképet és a darabok befogadását. Előre vetítette az előadás fordulatait, utalt az események hátterére, segítette a helyzetfelismerést, s hozzájárult a szereplők és a közönség kapcsolatának megteremtéséhez. Ebben az előadásban ezekkel az eddig számba nem vett dramatikus elemekkel foglalkozunk.

Varia des Hermannstädter Theaters

Audience-Educating Course 1823-1861

With the knowledge of the key role of theatrical pocket books in the communication between theatre companies and the audience we have re-read the sources referring to 19th century theatre in Hermannstadt (Nagyszeben, Sibiu). The colligate presented by Eugen Filtsch, historian of theatre to the Brukenthal Museum Library contains the pocket books published in Hermannstadt dealing with local theatrical productions between 1820-1860 and is entitled Varia. It is a far-reaching project aimed at the emotional, dramaturgic and aesthetic education of the theatre public.

The poems, anecdotes, riddles in the pocket books have an additional entertaining role, they act as captatio benevolentiae. The list of members of the theatre company, the programme and the list of guest performances appears regularly in these pocket books (Theater-Jurnal, Abschieds-blatt, Játék Szin Almanak). This allows the organisation of free time, planning and retrospection as well as the comparison of experiences with data and selections from the plays. The German theatre in Hermannstadt which also had its roots in the theatricals of local schools reveals a continuous connection with the theatre in Temeswar, Pesth-Ofen, Vienna and Berlin and can be studied in view of the intercultural connections of the history of theatre of the region on the basis of the Varia.          

Varia des Hermannstädter Theaters

Közönségnevelő tanfolyam, Nagyszeben 1823-1861

A színházi zsebkönyvnek mint a színtársulat és a közönség közti kommunikáció bevált formájának ismeretében olvastuk újra a nagyszebeni színjátszás XIX. századi történetére vonatkozó forrásokat. Az a kolligátum, amely a színháztörténész Eugen Filtsch ajándékaként került a Brukenthal Múzeum Könyvtárába, Varia címmel tartalmazza az 1820-as és 1860-as évek közötti, a helyi produkciókra vonatkozó helyi kiadású zsebkönyveket , és a színházpártoló közönség érzelmi-dramaturgiai-esztétikai nevelését célzó koncepciózus tervként fogható fel.

A zsebkönyvekben megjelenő versek, anekdoták, találóskérdések a szórakoztatás, a captatio benevolentiae-szerepet töltik be kiegészítésként: az egyes darabokban azonban - Theater-Jurnal, Abschieds-blatt, Játék Szin Almanak  (!) stb.- elsősorban a társulat személyi állománya, műsorrendje, a vendégszereplések jegyzéke jelenik meg rendszerességgel, ez  a szabad idő beosztására, a tervezésre-visszapillantásra, az élményeknek az adatokkal vagy szövegszemelvényekkel való egybevetésére nyújt lehetőséget. A szebeni német nyelvű színjátszás, amelynek létrejötte nem független a helybeli iskolák színjátszó hagyományaitól, folyamatos kapcsolatról tanúskodik a temesvári, a pest-budai, a bécsi és a berlini színjátszással, és a térség színháztörténetének interkulturális összefüggései jegyében vizsgálható a Varia szövegegyüttes alapján.

Festivals Pedagogic

When the Norwegian author Ingeborg Refling Hagen was released alive from German imrpisonment during the second world war, she decided to tell who had helped her through the interrogations and torture: Dante, Shakespeare, Wergeland, Ibsen - and the characters from the writings of the poets:  Kohlhaas, Don Quixote, Zobolam, Abraham, Peer Gynt…  She invited them to sit down on her bunk with her, she asked their advice. As a matter of course, she related comparatively to the writers and writings of which she was familiar with and had a feeling of ownership to. Periodical characteristics or other theoretical literary forms of organizing are irrelevant at gunpoint.

The Norwegian professor of sociology, Dag Řsterberg, expressed during a symposium for lyrics in 2000, that lyrics must be the most important form of literature. There is probably nothing else than the compressed message of the lyrics one can take with one on "the ultimate day".

Ingeborg Refling Hagen was in the situation that she knew her Shakespeare, Dante, Wergeland and Homer when she was imprisoned for writing, printing and spreading illegal newspapers in 1941. In the 1960's the Czech researcher, Milada Blekastad, started to publish articles on Commenius in Norwegian. Ingeborg Refling Hagen immediately contacted her. At the time when she was released from prison, she had left the artist community of the Capital and started the work to implement literature from early childhood and on. She carried out this work from her childhood home in Hedmark, about 100 km. north of Oslo.  She placed her typewriter next to the fireplace in the sittingroom, where children were playing around her feet with the freedom to interfere with her work.  Bronze reliefs by Jan Huss and Dante were cemented into the fire wall over her head, and Jan Huss' words on the pyre was written between the reliefs: Love the truth, learn the truth, seek the truth, protect the truth till death".

Outline

* To show the spirit of destiny between Commenius and Ingeborg Refling Hagen: Both are driven from their planned poetic and scientific writings because of war.  Both see how important the native tongue is when Europe establishes its world wide rule during the 30-years war, and when Norway joins NATO after the second world war, and when the first debates about EU come in the 1960's and 1970's.  Both use the theatre to pass on the literature which seek continuity in life and existence.  Both start working with very young children and create progression in the literary education initialized by the child and young person's gradually changing questions.  Both fought against and with the contemporary pedagogic trends.

* Show Ingeborg Refling Hagen 's pedagogic method, exemplified by how she let children experience Wergeland's poetry through singing songs for children sitting on the lap and the children's and the student’s theatrical performances; how she used the ecclisiastical year's celebrations, the official national celebrations and the children's birthdays, as a frame to learn even more of Wergeland's writing by heart (Without knowing the writing by heart it is useless in prison!). And how she created a special Wergeland festival in early summer time - with a procession of flowers, song and drama, so that Norwegians could see what pleasure and beauty the poetry could release.

* Expanding the bounderies of the festival's pedagogic in meeting with propaganda and indoctrination and unification, exemplified by the Wergeland festival.

* Refer to the liberating meeting with Milada Blekastad's translations and presentation of Comenius in Norway.

Az ünnepi játékok pedagógiája

Ingeborg Refling Hagen norvég szerzőt 1941-ben írásai, nyomtatott és illegálisan terjesztett újságai matt zárták börtönbe, ahol rengeteget olvasott (dantét, Shakespearet, stb.). A második világháború után szabadult ki a német börtönből. Az 1960-as években Ingeborg Refling Hagen kapcsolatba került a cseh Milada Blekastadtal, aki ekkor kezdett Norvégiában Comeniusról publikálni. Ekkor Ingeborg már nem volt a művészi körök tagja, hanem azon dolgozott, hogy szülővárosában, Hedmarkban eljuttassa az irodalmat a gyerekekhez a kora gyerekkoruktól kezdve.

Ingeborg és Comenius szellemisége hasonló volt: mindketten a háború matt fordultak a költészethez és a tudományos publikációhoz; mindketten az anyanyelv használatát és megőrzését tartották fontosnak, a színházat pedig mindketten a háttérbe szoruló irodalomra való figyelemfelhívás eszközének tekintették. Mindketten nagyon fiatal gyerekekkel kezdték a munkát, és harcoltak az éppen elterjedt pedagógia irányzatok ellen.

Ingeborg Refling Hagen módszere, hogy a költészetet énekléssel juttassa el a ksgyerekekhez és színházzal az idősebbekhez. Erre minden ünnepi alkamat flehasznált. E célból létre is hozott egy speciális Hergeland- ünnepet.

Religious education and playacting with reference to some Franciscan and a Piarist play

The primary aim of the religious theatre in Hungary in the 17th and 18th centuries was to lead the viewers to repentance and penitence, and to elaborate the teaching of the church, which was usually achieved by pedagogical means. The rule of the first and third Franciscan orders, as well as the Octava Seraphica, also printed in Csíksomlyó, reveals the importance of repentance. Religious plays, through their subject matter, evidently educated the participating students and the viewers alike: most often they presented Biblical stories and parables. In Franciscan grammar schools this happened chiefly in a way that one scene showed to the viewers an antitype from the Old Testament, and the subsequent New Testament scene presented its fulfilment. This structure is reflected in the school play performed in Csíksomlyó in 1729, 1736, 1740, and 1741. In connection with the Virgin Mary, they staged scenes affecting one’s emotions, thus intensifying the devotion of the audience. The positive example of repentance was Mary Magdalen (in 1731 and 1765) and St Peter – in almost every play performed in Csíksomlyó. Judas, who refused repentance and hanged himself, was presented to the students and the viewers as a negative example. In connection with Judas the tortures of hell were presented, which was a central element in the religious practice of the Baroque period.

In addition to the examples associated with Biblical personages even theological explications can be found in the mystery plays of Csíksomlyó. In the final scene of the Last Judgement play of 1725, Deus Pater reflects on the mystery of the Trinity: the Father has existed since eternity, the Trinity is consubstantial, though there exist three Persons in it. Similarly, the first scene of the play of 1736 explains the dogma of the Trinity. In the 16th and 17th centuries, numerous Unitarians were living in the nearby towns of Udvarhely and Marosszék. It comes as no surprise that in their geographical vicinity it became essential to elaborate the belief in the Trinity on the part of the faithful by means of the plays as well. As the conclusion of the passion play of 1727, angels give one a teaching on the Eucharist, quoting from the gospels and the church fathers in support of the substance of this sacrament: in it the believer can partake of the Body and Blood of Christ. Moreover, the play enumerates the other six sacraments, and explains the teaching about the Easter Lamb. In the eighth scene of the mystery play staged in 1723, Genus Humanum demonstrates the necessity of redemption. In his words the influence of the Franciscan theological school of the 13th century is combined with the teaching of the Exsultet from the 6th century.

These plays prove that it was not only by way of preaching and church songs that students and adults could be instructed on the mysteries and requirements of faith in the Baroque period; this could also be done outside the church, in the form of dramatic presentations. A Biblia Pauperum unfolded in front of the audience. Reading the plays one can come upon virtual catechisms. Mystery plays served teaching and education as well in an age when – due to the lack of obligatory schooling – illiteracy was enormous, and people did not have their Bibles.

Hitoktatás és színjátszás kapcsolata néhány ferences és egy piarista dráma tükrében

A XVII-XVIII. századi magyarországi vallásos színjátszásnak elsődleges célja a nézők bűnbánatának, vezeklésének felkeltése és az egyház tanításának elmélyítése volt. Ezt a leggyakrabban pedagógiai módszerekkel érték el. A vallásos színdarabok a témáikkal eleve tanították a színjátszó diákokat és a nézőket egyaránt: legtöbbször bibliai történetet és példabeszédet adtak elő. A ferences gimnáziumokban főként abban a formában, hogy az egyik jelenet ószövetségi előképet tárt a hívők elé, és az azt követő jelenet pedig annak újszövetségi beteljesedését. Ezzel a diákok és a hallgatóság a Biblia allegorikus értelmezését ismerte meg, melynek ókeresztény gyökerei vannak. Ezt a szerkezetet tükrözi az 1729-ben, 1736-ban, 1740-ben, 1741-ben Csíksomlyón előadott obszerváns, és 1761-ben Nagybányán bemutatott minorita iskoladráma. Csíksomlyó és Kanta passiójátszó hagyománya legtöbbször Szűz Mária személyéhez kötődően az érzelmekre ható jeleneteket is bemutatta, ezzel is fokozva a hallgatóság áhítatát. A bűnbánattartás pozitív példája Mária Magdolna (1731-ben és 1765-ben) és Péter apostol volt – szinte minden drámában - a csíksomlyói színpadon. A bűnbánatot elutasító, magát felakasztó Júdás negatív példaként állt a diákok és a nézők előtt. Júdással kapcsolatban szemléltették a pokol kínjait, mely lényeges jellemzője volt a barokk kor vallásos gyakorlatának. A világi hívságra figyelmeztette hallgatóit az 1733. évi passiójátékban Elatio története, akit Jeremiás próféta int megtérésre.

A bibliai személyekhez kapcsolódó exemplumokon kívül valóságos teológiai fejtegetéseket is találhatunk a csíksomlyói misztériumdrámákban. Az 1725-ös utolsó ítélet-játék zárójelenetében Deus Pater elmélkedik a Szentháromság titkáról: az Atya öröktől fogva létezik, a Szentháromság egylényegű, de három Személy él benne. Ugyanígy a Szentháromság dogmáját ismerteti az 1736-os színjáték első, és az 1748-as dráma 8. jelenete is. A szomszédos Udvarhely- és Marosszéken nagyszámú unitárius élt a XVI-XVIII. században. Ennek közelében nem véletlenül került előtérbe, hogy a hívők Szentháromság-hitét a színjátékokkal is elmélyítsék. Az 1727-es passiójáték zárásaként hat Angyal tanítása hangzik el az Oltáriszentségről, akik evangéliumi és az egyházatyákra hivatkozó idézetekkel támasztják alá e szentség lényegét: benne a hívő ember Krisztus Testét és Vérét veszi magához. Ezen kívül felsorolja a másik hat szentséget, és ismerteti a húsvéti Bárányról szóló tanítást. Az 1723-ban bemutatott misztériumjáték 8. jelenetében Genus Humanum a megváltás szükségességét magyarázza. Szavaiban a XIII. századtól kibontakozó ferences teológiai iskola hatásán túl a VI. századi Exsultet-ének tanítása is kitűnik.

A szegedi piaristák 1762-ben Dugonics András darabját adták elő az egyiptomi József történetéről. Az első két felvonás előtt több kérdést találunk, melyek nemcsak a dráma cselekményére, hanem az erkölcsi tanulságokra is vonatkoznak.

A színjátékok bizonyítják, hogy a barokk korban nemcsak a prédikációk és a népénekek útján lehetett a diákokat és a már felnőtt embereket a hittitkokra és az életjobbításra tanítani, hanem a templomból kikerülve, dramatikus előadás formájában is. Színpadra vitt Biblia Pauperum bontakozott ki a nézők előtt. A színjátékokat olvasva több helyt valóságos katekizmus tárul elénk. A misztériumjáték is a tanítást, a szemléltetést szolgálta abban a korban, amikor – kötelező iskoláztatás híján – oly nagy méretű volt az írástudatlanság, és az embereknek nem volt Bibliájuk.

Site-specific school-drama

Duodrama introduces itself

In this case duodrama means experimental school-drama: an amateur play company uses two foreign (English and German) languages at the same time and at the same place. Two (English and German language) teachers organized the group from 10^th and 11^th grade students.

The students are performers creating the characters spontaneously and with great playful humour.

They chose Chaucer’s, Till’s texts and mediaeval moralities, and they search for new school grounds suitable for acting in stead of ’normal’ school-stage.

It’s an experimentation with traditional and avantgarde acting methods.

A Duodráma bemutatkozik...

2001 májusában 31. alkalommal megrendezték a Brassai-hetet. A rendezvénysorozatban helyet kért magának egy színjátszó csoport, két nyelvtanár ötleteinek különös egymásra találása által létrejött amatőr társulat.

A diákok kiválasztása...

A nyelvórák keretein belül sorra kerülő szerepjátékokban a szóban forgó diákok (akkor 10. és 11. osztályosok) spontánul előtörő játékos kedvvel vállalták fel a szerepeket, azt a benyomást keltve, mintha önmaguk teremtették volna azokat, és megvalósításukkal nem a tanár elvárásainak akarnának eleget tenni. Egymást csak látásból ismerték, más és más osztályközösségbe tartoztak.

A név kiválasztása...

Az angol és német órákból kiindulva kezdetben a kétnyelvűség fele irányultunk. A duodráma név eredeti (drámatörténeti) jelentésétől eltekintettünk, és azt a fent említett két idegen nyelv egyazon időben és térben történő használatára vonatkoztattuk.

A darab kiválasztása...

A két nyelvterület szövegeinek egybeesését kerestük bizonyos egzisztenciális, szimbolikus tartalmakban, azaz az emberi közösben. Így találtunk rá Chaucerre és Till Eulenspiegelre, valamint a középkori moralitásokra. Mindkét szerzővel a nyelvórákon is foglalkoztunk.

Till és Chaucer...

Az emberi gyarlóság alakjai vonultak fel: kocsmatöltelékek, kártyások, nagyevők és nagyivók, istenkáromlók, köztük pedig az egyszerre csaló és kortársait leleplező Till. Egy Bruegel-kép megtekintése (vásártér és vándorszínház) ötletet adott egy, a színház a színházban helyzethez hasonló kocsmai jelenet beiktatására: így került Canterburybe Till Eulenspiegel egyik jól ismert tréfája.

A tér kiválasztása...

Kezdettől fogva fontosnak tartottuk az eredeti, “talált” helyszínt, célnak tűzve ki az iskola tereinek felfedezését. Ekkor használtuk először az iskoladráma megnevezést is. Tudatosan elhatároltuk magunkat iskolánk tanárainak, valamint diákjainak az iskolai színjátszással kapcsolatos elképzeléseitől és berögzöttségeitől: a díszteremtől és a bordó bársonyfüggöny mögötti színpad deszkáitól. “Világteremtő” szövegolvasással szelektáltuk a szövegalapú, szimbólumfüggő díszlet- és kellékvilágot (tükrök és az önmegmutatás, szagos élelmek és a kocsmai hangulat, embertípusok szimbolikus kellékei, mint a játék funkcionális elemei). ”A produkció térdinamikája, mint egy metafora, leképezi a drámát.” Grotowski

Mottónk kiválasztása...

”A játék terében egy sajátos és tökéletes rend uralkodik. A játék rendet teremt, ő maga a rend. A játék és a rend fogalmának intim viszonya révén az előbbi áthelyeződik az esztétika területére. A játék hajlamos arra, hogy szép legyen... A játék elemeit meghatározó fogalmak nagymértékben az esztétikum szférájába tartoznak: feszültség, egyensúly, ingadozás, váltakozás, kontraszt, sokszínűség, kötődés és oldás, megoldás. A játék köt és oldoz, megragad. Bűvöl, azaz elvarázsol.” Johan Huizinga: Homo ludens

A választható indoklások...

Szeretnénk kísérletet tenni egy, eddigi ismereteink szerint új iskoladráma-műfaj megnevezésére és kimunkálására: a tér-esztétikai drámajáték fogalmának bemutatására. Igényeinknek megfelelő, (itt értjük ezalatt mind a tanár-páros, mind a szereplő diákok igényeit) tavalyi, egy előadásos, már-már performance jelleget öltő fellépésünket a schechneri színházelmélethez kapcsolnánk, megjegyezzük (!) utólagosan. A mimetikus színháztól eltérő, ún. másféle előadás, a valós aktus  jellemzői a hályogkovácsra emlékeztető “naiv kézügyességgel” bomlottak ki társulatunkban, egy olyan generációs közegben, melyre ma is találó Richard Schechner 70-es évekbeli megjegyzése: ”A ... fiatalság teljességre tör, de régóta nincs élménye a kultúráról.”  A teljességvágy kultúraalapot nyújt, a kultúra pedig a játékban születik meg (Huizinga). Kulturális klisének véljük azt viselkedést, hogy a közönséget éles határ választja el az előadóktól, továbbá azoktól is, akik sem nem előadók, sem nem nézők. Előadásunkban foglalkozunk azzal, miként próbáltunk bemutatkozó előadásunkban hidat verni e két part közé (lásd a tükrök funkciói). Továbbá megismertük annak az élménynek az elméleti hátterét is, melyről a két vezető tanár, a mediáló, nem pedig a teljhatalmú rendezők szerepeit felvállalva, a bemutatás során külön-külön megtapasztalt. A próbák, a főpróba kivételével osztálytermekben történtek. Az asszociációk által megvalósítható önkifejezést és a szerepjátszás biztonság-élményét igyekeztünk diákjainkban megerősíteni, amint azt Artaud és Schechner is említik : ”az előadó a próbák során személyes élményeit, asszociációit kutatja, válogat...” és “megtanulja a szerepet, a partitúrát, de amikor eljön az este, a szerepjáték nincs számára eltervezve.” Nem utolsó sorban utalunk a “hatásosság” kérdésére, mely szerint a játék abban áll, hogy az események segítségével az összes résztvevő a győztes oldalra jusson. Primér célokká lettek számunkra az egzisztenciális jelentésű világirodalmi alkotásoknak játékban történő aktualizálása; a szórakozás és szórakoztatás felől a színház segítségével a valóság irányába történő elmozdulás, s ezáltal az emberi lét feszültségeinek, szorongásainak oldása (a tanár-diák kapcsolaté is); a nyelvi valóságra való figyelemfelhívás, a többnyelvűség színházi funkciói; az iskola vagy iskolák tereinek bejátszása; új diákok folyamatos bevonása az önmegvalósítási kedv (az angoltanárnő szóhasználata szerint), ill. az önismeretre törekvés (a némettanárnő szóhasználata szerint) szempontjainak figyelembe vételével.   

A jövő kiválasztása...

A konferencia idejéig sor kerül a Szentivánéji álom fragmentált bemutatására. Szeretnénk az álom, a dream és a dráma, az akció jelentéseit összekapcsolni, hangsúlyt fektetni a többnyelvűség funkcióira, találkoztatni egymással klasszikus és avantgárd előadási módokat. Előadásunk teljes szövegében a fenti gondolatokra koncentrálunk, különös tekintettel a műfajt érintő kérdésekre.

Holberg variations

The dramaturgic and intertextual connections of Pállyai István's comedy: Ravaszi and Szerencsés

The lecture aims at examining five comedies written in Hungarian which pretexts- by German mediation- are Holberg's works. These texts are intriguer comedies which dramaturgic structures and speaking network of their characters are the most complete in Pállya István’s works where the comical struggle is represented as a battle of languages (manners of speaking).

"Holberg-variációk"

Pállya István Ravaszy és Szerencsés című vígjátékának dramaturgiája és intertextuális összefüggései

Az előadás azt az öt magyar nyelvű vígjátékszöveget vizsgálja, amelyeknek pretextusa - német közvetítéssel - Holberg munkája. E szövegek cselvígjátékok, amelyeknek dramaturgiai szerkezete és szereplői beszédhálózata Pállya István művében a legteljesebb, ahol a vígjátéki küzdelem nyelvek csatájaként jelenik meg.

Christian Hercules

New research method for the Jesuit drama research

The Research Group for the Old Hungarian Drama had a marvellous work in the last 30 years, when they published the text editions of Hungarian dramas and edited data bases - but while they / we collected data and texts, the drama, as a complex work of art seemed to be forgotten.

If we study the drama as a complex literary, pedagogical, art work, the choruses, tableaus, dance movements win a new value: as pictures do not say anything without texts on the box of Küpselos, the chorus, tableau, etc. helps to undertand the dramatic situation on the Jesuit stage. So it is an interesting work to study those dramas separately, which have choruses, and those which have not, because they use different symol-system, so they ask different forms of abstraction from the audience.

In an 18th century adaptation of „Tractatus de Arte Poetica” (Michael Denis) we can read that the characters must be allegoric, because the theatre is „actio humana”. So the characters are the allegories of real life, but the figures in choruses are the allegories of the characters, so the audience must abstract twice, they can recognise themselves twice. But some performance comes out from its own range and the story do not be closed in the epilogue, it is closed with a surpising, actual scene, so the double dramatic abstraction becomes a situtation from the real life immediately.

I have chosen two Jesuit dramas to study them in my new system. Christian Hercule is an allegoric drama, which was performed in Pozsony (Bratislava) in 1729. The characters of the ancient mythology and the allegories win first a Christian meaning, Isván Dobó bacomes the allegory of Hercule, and Hercule becomes the allegory of Dobó, when after it the Christian characters become ancient heros again. We have only the program of this drama, so I do not study the text, only the dramatical structure and the embems. I examnine, how the national identity and religious education are in the drama.

Zrínyi by Andreas Friz  has not choruses, but we know the full text of it, so I can show the dramatic and rethoric stucture in the whole text and in the scenes.

Keresztény Herculesek

Új vizsgálati módszer a jezsuita iskoladrámák kutatásában

A Régi Magyar Drámatörténeti Kutatócsoport az utóbbi évtizedekben hatalmas munkát végzett, amikor elkészítette a Régi Magyar Drámai Emlékek XVIII. századi sorozatának köteteit, megszerkesztette az iskoladráma-történeti adattárakat, illetve igyekezett megteremteni a XIX. század előtti dráma kutatásának elméleti hátterét. A szövegkiadási munkálatok, statisztikai elemzések, átfogó értelmezések során azonban az utóbbi időben mintha héttérbe került volna a drámának, mint komplex műalkotásnak a vizsgálata az adatok kutatásával és feldolgozásával szemben.

Ha így közelítünk a drámákhoz, sokkal nagyobb jelentőséget kaphatnak a jezsuita drámák “chorusai”, a felvonások végét jelző élőképek vagy táncbetétek, átstrukturálódhat a drámaszöveg és kórus, a dráma és a díszlet viszonya. Ernst Gombrich tesz említést a görög Küpszelosz Ládájáról, amelyen a kép a feliratok nélkül néma maradna – hasonlóképp értelmezhetjük sok esetben az élőkép vagy balett és a drámaszöveg viszonyát is: értelmezik, kiegészítik egymást.  Érdemes tehát külön vizsgálni azokat a drámákat, amelyekben a kórus is szerepet játszik, s külön foglalkozni a kórus nélküli művekkel, ugyanis más-más szimbólumrendszerre építenek, így a befogadóktól különbözőféle elvonatkoztatás-formát igényelnek.

Michael Denis Tractatus de Arte Poetica című munkájából készült XVIII. századi kéziratban a szereplők megválasztásával kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy a drámaszereplőknek mindig allegorikusnak kell lenniük, mivel a színház nem más, mint “actio humana”. A drámaszereplők allegorikusak, az emberek allegóriái, s ezeknek az allegorikus szereplőknek a tetteit magyarázzák az allegóriák – a néző tehát többszörösen elvonatkoztat, többszörösen magára ismer. Egyes iskoladrámák azonban sokszor “kilépnek” önmagukból, azaz a befejezésben ahelyett, hogy a mű keretein belül lezárnák a történetet, történik valami különös, a dráma aktualitásához köthető esemény. Különösképp teret enged ennek, ha allegorikus eseménnyel zárul a mű, mert szinte természetesen folyhat át az aktualitásba, a nézőnek nem engedve teret a váltásra. Azaz a drámai absztrakció egybefolyik a valós világgal.

A XVIII. századi jezsuita dráma magyar héroszai egytől egyig törökverők. Nem teljesen új ez a hős- és drámatípus Európában. A XVII. századi német területeken például elvétve már születtek ilyen iskolai színjátékok – de a török harcoktól messzi német fejedelemségekben valószínűleg csak sokkal általánosabb jelentése volt ezeknek a műveknek, mint nálunk. A XVIII. század eleji magyar diákság szülei, nagyszülei, a városok felnőtt lakosai – azaz a dráma nézői - azonban még a török hódoltság korában születtek, éltek, belülről élhették meg a török elnyomást. Míg tehát a német nézők számára a Dávid és Góliát –dráma Dávidja és a törökellenes harcok hőse ugyanazt az eszményt képviseli: a kereszténységért akár az életét is feláldozó ember eszményét, a magyar nézők és szereplők élményszinten elkülönítik a magyar történelem és a keresztes hadjárat eseményeit – a sablon így értelmeződik át, így válik magyarrá. Előadásomban ennek a hőstípusnak a drámai megjelenésével foglalkozom két dráma, a Keresztény Hercules avagy Dobó István, illetve Friz András Zrínyi című darabja alapján.

A Keresztény Hercules avagy Dobó István című drámát 1729-ben mutatták be Pozsonyban. A dráma sajátossága, hogy az antik mitológia hősei és az allegóriák egyfajta metamorfózisként keresztény jelentést öltenek a későbbiekben, hogy végül újból visszaalakuljanak antik hősökké és allegóriákká. A drámának csak a programja maradt ránk – tehát nem szövegszinten, hanem a drámai struktúra, a toposzok, emblémák szintjén vizsgálom, hogy a drámában hogyan kapcsolódik össze a nemzeti identitástudat, illetve a vallásos nevelés.

Friz András Zrínyiről szóló drámájának a szövege is ránk maradt, így lehetőség adódik szövegszinten is keresni a fent felvetett kérdésekre a választ, illetve a teljes szöveg és az egyes jelenetek szintjén is vizsgálni a retorikai szerkesztettséget.

Theological Teaching in a School Drama

School dramas of the 18th century had a lot of themes and were written in order to teach various factual knowledge. The theme and the aim of the teaching are closely connected in some of the dramas. Pieces written in the early 18th century have a closer connection with the acts of the previous years in theme and structure too.

The Csíksomlyó school is one of the most important scenes of the school acting. In this institution various kinds of genres were produced. A special kind of them is the polemic drama. These “dramas” were originally real disputes of several preachers who tried to persuade each other and the audience of the truth of their own religion with arguments and also with jeer. Not only real but also fictional polemics were edited. The disputes of the 16th century are not all dramas, they have closer connection with the Erasmian dialogues. The division of polemics and real dramas is not easy in any cases. The polemics were in their prime in the 15-16th centuries, after all there are plays of the structure of polemics even in the 18th century.

The play titled Actio sine initio “The Conversion of the Jews” is such kind of school drama. It was produced in Csíksomlyó 1722, its auhor is unknown (the authority wasn’t important in this age). This piece is fragmentary: the first, third, fifth, seventh scenes are missing. (The drama consists of 12 scenes.)

The theme of the drama is the conversion of the Jews and the debate of the theologians of several churches to convert the Jews to themselves. The play starts with the debate of Jews and 12 prophets. The prophets try to argue them into being converted because of the imminent day of doom and suggest them to go to the pope and listen to a belief dispute after what they could settle which church to join. The 4th scene shows the Jews’ arrival to the Pontifex who calls the doctors and theologians together to organise the dispute. In the 6th scene six councillers discept on if the Jews wanted to come through or not. The following scenes contain the real disputes on the Trinity, the seven sacraments, the bread and wine, the saints and the iconophilism. All the scenes finish with the Jews’ decision who always settle upon the Catholicism.

The author compiled the play from different sources to enounce the primacy of the Catholic Church. His aim was to make known the dominance of the catholic doctrine for the children and for all the audience by showing the triumph of these doctrines over other theses. The persons advert to the Bible many times. I bring forward and set out the biblical sources. In most cases the author doesn’t advert denominate verses. I looked them up if they were found anywhere. Some sources are comparatively precise but for another thing there are some faulty citements.

There are 118 sources in the play, 36 from the Old Testament, 82 from the New Testament. The great number of sources from the NT is attributable to the theme: the Christian churches dispute on their theses. There are preferred books in the Bible which are cited many times (Genesis, Exodus, the evangels, Acts, St. Paul). The scale of the cited books shows that the author used those verses which were the most known and which were to acquaint the audience with. The structure, the story and the amusement have become postponed to the theological teaching.

Teológiai ismeretek egy iskolai színjátékban

A XVIII. századi iskolai színjátékok sokféle témát feldolgoztak. Céljuk – többek között – bizonyos tárgyi ismeretek megtanítása volt. A művek tárgya és a didaktikai cél sok műben szorosan összekapcsolódott, főként a XVIII. sz. elején keletkezett darabokban. Ezeknek a korábbi darabokkal is közelebbi a kapcsolatuk.

Az iskolai színjátszás egyik legjelentősebb színhelye Csíksomlyó. Itt több műfaj is megjelent, találunk még a hitvitákra emlékeztető drámát is. A hitviták eredetileg valós disputák voltak, később fiktív hitvitákat is megjelentettek. A XVI. század hitvitái nem annyira drámák, inkább az erazmusi dialógusokkal állnak kapcsolatban. Olykor nem könnyű elkülöníteni egymástól a hitvitákat és a már drámának tekinthető dialogikus műveket. Bár a hitvita a XV-XVI. században élte virágkorát, még a XVIII. században is vannak szerkezetükben és témájukban a hitvitára emlékeztető darabok. Ilyen mű “A zsidók megtéréséről” (Actio sine initio) c. ismeretlen szerzőjű, töredékes darab, amelyet 1722-ben adtak elő.

A mű bemutatja a zsidók megtérését és a különféle felekezeten lévő teológusok vitáját, amelynek célja, hogy a kereszténnyé váló zsidókat saját egyházuk felé fordítsák. A darab a zsidók és a 12 próféta vitájával kezdődik, utóbbiak a közelgő világvégére hivatkozva próbálják rábeszélni a hitetleneket a megtérésre. A rövid párbeszéd után beleegyező zsidókat a pápa elé küldik, akinek a színe előtt rendezendő vita után eldönthetik, kikhez csatlakoznak. A 4. scenában láthatjuk a zsidók megérkezését a Pontifex elé, aki össze is hívja a doctorokat és theologusokat. A 6. felvonásban hat consiliarius vitázik arról, hogy a zsidók vajon valóban meg akarnak-e térni, avagy ők “állhatatlan nemzet”, fölösleges fáradságot áldozni rájuk. A többi felvonás tartalmazza a valódi disputát a keresztény tanokról (szentháromság, a hét szentség, a kenyér és a bor, a szentek és a képtisztelet). Minden scena azzal végződik, hogy a zsidók a katolicizmus hittételei mellett döntenek.

A szerző különféle forrásokból kompilálta össze művét. Célja: a katolikus egyház elsőbbségének megmutatása a tanulóknak és az egész nézőközönségnek. A szereplők gyakran hivatkoznak a Biblia különböző passzusaira. A legtöbb esetben nem jelölnek meg konkrét verset, néha még könyvet sem. Ezeket kigyűjtöttem és rendszereztem. Előfordul néhány hibás hivatkozás is. A szereplők összesen 118 alkalommal említik a Bibliát, 36-szor az Ótestamentumot, 82-szer az Újtestamentumot. Az újtestamentumi hivatkozások nagy száma annak tulajdonítható, hogy a disputa a keresztény tanokról folyik. Vannak közkedvelt, sokszor említett könyvek (Teremtés, Kivonulás, az evangéliumok, az Apostolok cselekedetei, Pál levelei), amelyek egyben a legismertebbek ill. a leginkább ismerendők. A szerkezet, az események és a szórakoztatás háttérbe szorul a teológiai oktatás célzata mellett. A mű inkább szerezhetett erkölcsi örömöt a nézőközönségnek, mintsem világi szórakozást.

Psychology and educational drama

The educational drama shows relationship theatre, reformative pedagogy and psycho-drama. We outline the most important trends and personalities of the history of educational drama both in Hungary and abroad.

After the fact that similarities and differences we draw out our conception, the main point of which is that we consider educational drama as a socializational activity. We organized educational drama groups for children with this approach.

Further on we concentrated on exposing the features of efficiency.

In case of children involved in drama groups, we presumed that the assimilative character of coping strategies, as well as the positive-acceptive character of the self-realization will increase. We also presumed that central subject matters will show trends in group procedures, and the incidential frequency of personal reports will grow with the lenght of time spent in the group.

The methods we applied were coping strategy and self-realization questionaires minuting the proceedure of meetings, the focal-conflict model of Stock-Whitaker and Lieberman, analysis of interactions, experience questionary.

We made the studies between September and February. The 25 members of the drama group were chosen from the 3rd grade students of an elementary school. The participation rate of the control groups were 25 and 23.

The 15 meetings were led by a drama teacher. We minuted the proceedures as non-participating observers.

Our results proved that our hypothesis was good: the personality of children involved in educational drama meetings changed advantageously and to a significant degree, as for as coping strategies and self-realization are concerned. The studies of central subject matters, focal conflicts and of personal reports descript important group-dynamical proceedures.

This is the reason why we feel it important ot emphasire the necessity of knowledge and experience in group dynamics, when applying educational drama as a specific group method.

Pszichológia és a nevelési dráma

A tanítási dráma kapcsolatot mutat a színházzal, a reformpedagógiával és a pszichodrámával. A tanulmány bemutatja a legfontosabb trendeket és személyiségeket a tanítási dráma történeti fejlődésében. A hasonlóságok – különbségek bemutatása után a hangsúlyt arra fekteti a szerző, hogy a nevelési dráma egy szocializációs tevékenység, épp emiatt a gyerekek számára drámacsoportokat szerveztek, amely fejlesztette a jellemek összehasonlító képességét, az önmeghatározás pozitív-elfogadó képességét. A találkozások alkalmával stratégiaépítő és önmeghatározást segítő kérdések hangzottak el.

Using the methods of drama-pedagogy in pedagogy and education

The main point is ’teaching by acting’. Applying drama as pedagogical methods is a socializational activity.

In drama classes the teacher and the students (or pupils) create a fictitious situation, they involve real-life characters and by studying different problems and conflicts they learn to choose, get self-motivation and self-knowledge, get real knowledge and experience.

These methods are ideal in literature, history and foreign classes; in development of personality, students get strong interpersonal and communication skills, they learn thinking and acting clearly, effectively and analytically.

A drámapedagógiai módszerek alkalmazása az oktatás és nevelés területén

A drámapedagógia alapja az emberi cselekvés, a cselekedtetve tanítás – pedagógiai módszer.

A dráma, mint oktatási – nevelési megközelítésmód a korábbi időszakok korlátozó jellegű pedagógiájával szembeforduló filozófiai gondolatok hatására bontakozott ki. A dráma az iskolai oktatásra a legtágabb értelemben vonatkoztatható gondolatrendszert kínál, illetve megvan benne a lehetőség ígérete, ennek következtében pedig annak egyik alternatív megközelítésmódjává válhat. A dráma azáltal, hogy a való világot idézi fel, létrehozza a tanulók által elsajátítandó tudástartalmakat, ugyanakkor a fiktív világ megteremtése során be is vonja a tanulókat a tudástartalmak létrehozásának folyamatába. Ebben az értelemben tehát a drámán belül létrejövő tudás nem csupán egy jól körülhatárolható és tárgyszerű valami – hiszen azt a tárgyi és személyes tartalmak, valamint a készségek és e készségek elsajátításának értéke közti kapcsolat felismerése is gazdagítja.

A drámaórák során tehát a tanár a tanulókkal együtt egy fiktív környezetet teremt meg. A képzeletbeli világ részeseivé válva (szereplőként) problémákat vizsgálva konfliktusokat tárnak fel. Ezen tevékenységeken keresztül a dráma részvevői valós tudásra, tapasztalatokra, ismeretekre tesznek szert.

Természetesen az iskolai oktatás teljes területén nem minden esetben adottak a lehetőségek a drámapedagógiai módszerek alkalmazására, de nagyon sok alkalommal, pl. az irodalom tanítása esetében ideálisnak mondhatók. Elég, ha arra gondolunk, hogy milyen mély tanulási és nevelési tartalmakat hordoznak az iskolában " kötelezően "”tanítandó irodalmi alkotások – melyek teljessége veszik el az úgymond hagyományos feldolgozás keretei között. A történelem és idegen nyelvek tanításában is sikeresen alkalmazhatók ezek a módszerek.

A drámapedagógiai módszereknek felbecsülhetetlen szerepük és jelentőségük van a személyiségfejlesztésben is. A gyerekek, a fiatalok – mondhatjuk a résztvevők – megtanulnak nemcsak tanulni, élvezni a tanulást, de viselkedési bátorságot is szereznek, képesek lesznek helyesen kommunikálni, elfogadtatni magukat és elfogadni másokat is. Könnyebben illeszkednek be új közösségekbe, munkahelyekre, nyitottabbak és kreatívabbak lesznek gondolkodásukban és cselekedeteikben is.

From Page to Performance: What we’ve to learn and teach by staging farces

Through their sheer numbers and variety, the French farces offer us a rich menu of insights into the social and cultural conditions of the late 15th and early 16th Centuries. Normally played during festivals, at carnival times or moments gras, their stage was that area in front of a church or, most often, on the back of a wagon in a public square. Comic rather than satirical, delightful in their ambiguities of language while involving real-life characters in plausible situations, the French farces make for “good theater” even today.

This paper describes the usefulness of performing these short comedies as part of the curriculum in medieval and or performance studies, of restoring the theatrical dimension to plays which in modern times are primarily read but not seen. Making the leap from page to stage, includes, among other things: recreation of the performance conditions and understanding of the popular, historical and non-politically correct contexts of the medieval festival; study and apprenticeship in the comic (linguistic) metaphor; learning to derive expression, gesture and movement from purely textual clues; practice and delivery of physical comedy and belly laughs or “buffo.” The farces, given their brevity and limited number of characters, are easily playable and portable; and for these same reasons, they also provide an intensity of impact and clarity of message which is post-postmodern.

A könyvtől az előadásig: mit kell megtanulnunk és megtanítanunk farce-ok színpadra állításához

A francia farce-ok betekintést engednek számunkra a 15-16. század szociális és kulturális életébe. Általában a fesztiválok, karneválok idején játszották ezeket, a színpad vagy a templom előtt volt, vagy még gyakrabban köztereken, egy-egy kocsi tetején. A farce inkább vígjáték, mint szatíra, nyelvi kifejezése gyönyörű és kétértelmű, az életszerű szereplőket valós szituációkba helyezi, ezáltal a francia komédiák még napjainkban is élvezhetőek.

A szerző ezeknek a rövid vígjátékoknak az előadásáról és hasznosíthatóságáról szól, amely a középkori tananyagnak és/vagy dráma tanulmányoknak is része volt. Rámutat, hogy a színdarabok színházi dimenziójának helyreállítása milyen fontos lenne, mivel a modern időkben csak olvassák, de nem nézik meg az emebrek ezeket. Az előadás feltételeit újra meg kell teremteni, a középkori ünnep populáris, történeti és nem politikai kapcsolatait meg kell érteni, tanulni és gyakorolni kell a szóképeket, a kifejezések származtatását, a gesztikulációt és mozgást. A vígjátékok, hála rövidségüknek és a szereplők korlátozott számának, könnyen játszhatóak és nem helyhezkötöttek, ezáltal biztosítják az üzenet posztmodern hatását, világosságát.

Theatre as Instruction/Schooling through Performance: Gérard de Vivre’s 1578 comedy

De la Fidelité nuptiale dune honeste Matrone enver son Mari et epoux

In the Aux Lecteurs to his Trois Comedies Francoises (1589), Gérard de Vivre, schoolmaster and “maistre de langue francoise ŕ Cologne,”states that his purpose in publishing his works was, as the full title to the volume makes clear, “Pour l’utilité de la jeunesse et l’usage des escoles francoises.” Moreover, he stresses what the student has to gain from the actor’s training:

. . . veu qu’il n’y a meilleur moyen, pour rendre les jeunes gents (qui communement sont honteux en parlant) hardis et prompts en toutes langues (pour leur enseigner ŕ parler distinctement, ŕ se tenir droit; ŕ eviter toutes mauvaises coůtumes et moeurs indecentes, ŕ estre modestes) que celuy la, Moyennant qu’ils s’en rendent bien, tout ce que l’on leur faict jouer et representer.

This paper examines the combined modalities of performance and instruction in what has been called one of the most bizarre works of the century. In a true innovation for the period, Gérard de Vivre uses spectacle delivery and music to reinforce sense. At the same time, De la Fidelité nuptiale provides us with perhaps the earliest modern example of the playwright’s attempt to mesh stylistic concerns of plot, character, and thought with the more practicable, performance concerns of the teacher/metteur-en-scčne.

A színház mint tanítás / oktatás színjáték által  – Gérard de Vivre 1578-as vígjátéka

De la Fidelité nuptiale dune honeste Matrone enver son Mari et epoux

Ez a dolgozat az előadások kevert jellegét vizsgálja, és azt mutatja be, miben áll a 16. század egyik legbizarabb művének különlegessége. Újítása a korához képest, hogy Gerard de Vivre látványos előadásmódot és zenét használ a hatás fokozására. Ugyanakkor a vizsgált darab az egyik legkorábbi modern példa arra, hogy a drámaírók miként kísérlik meg, hogy összekapcsolják a stilisztikai gondosságot a cselekvéssel, a szereplőkkel, miközben gondol a tanár előadással kapcsolatos gyakorlati problémáira is.

On the Dramatic Nature of the Most Famous English Emblem-Collection

Francis Quarles: Emblemes, 1635

Between 1996-2002 I returned quite often to the colourful and versatile 17th century quasi-Puritan poet, Francis Quarles. I published an article on his humour, translated some of the Emblems and spoke about the relationship between his works and the „homeliness” of the Hungarian Puritan authors; the latter was a presentation for would-be doctors at the Folklore Department of the ELTE.

Now I'd like to focus upon the dramatic nature of his pictorial and dramatic poetry, with an emphasis on his continental years, including the influence of the highly artistic and dual (holy and earthly) local colour of Heidelberg.

I'd also intend to follow one of the Quarlesian leitmotifs - the deer of Psalm 42 - until as late as The Sopron Collection of Jesuit Stage Designs (cca. 1710).

Finally, I can't neglect some episodes of Bunyan's Pilgrim's Progress which are the clear-cut imitations of some of the Emblems. „An Emblem is but a silent parable” - this slogan can be read in the authorial salutation.” An Emblem is but a silent miniature drama - it can be our conclusion at the beginning of the 21th century. Throughout the presentation I'd also offer some samples of the original text in translation, usurping my „Doppelganger-like” position - namely being a literary historian and poet-translator at the same time.

Francis Quarles Embléma-gyűjteményének dramatikus elemei

A szerző 1996 és 2002 között gyakran visszatért a színes és sokoldalú puritán szerző, Francis Quarles munkássánának kutatásához. Megjelentett egy cikket a humoráról, lefordította néhány emblémáját, és bemutatta a kapcsolatot a munkássága és a magyar puritán szerzők között.

Most költészete dramatikus jellegét mutatja be, különös tekintettel abban az időszakban, amikor Quarles Európában, Heidelberben tartózkodott. Ugyanakkor az egyik quarlesi vezérmotívumnak, a 42. zsoltár szarvasának megjelenését is figyelemmel kísérhetjük a Soproni Díszletkönyvben való szerepléséig (1710 körül).

From damning love to the right of the heart

The paper survey the parents- children relationship in the school dramas. Playwritghts try to help to develop right educational principles, when they shows examples of complacency or extrem rigor. This flares a new element from 1770, where individual love appears in school dramas.

A kárhozatos szerelemtől a szív jogáig

Szülői önkény és szülői szeretet az iskolai színpadon

Az iskolai színpad pedagógiai aspektusaihoz szervesen hozzátartoznak a szülői magatartásról, a szülő-gyermek viszonyról szóló darabok. A helyes szülői elvek kialakításában próbálnak segíteni azzal, hogy bemutatják a túlzott szigor vagy a túlzott engedékenység példáit, illetve azokat a veszélyeket, amelyek az iskolából kikerülő diákokra várnak. A világi hívságokat általában allegorikus szereplők személyesítik meg, a rosszra való csábítás maga az ördög műve, s a végeredmény nem egyszer apa-vagy anyagyilkosság illetve a kárhozat – az elrontott nevelés tragikus következményeit csak az isteni kegyelem (Mária vagy Jézus közbenjárása) tudja jóra fordítani. Morális tartalmuk miatt ezek a drámatípusok jól megfelelnek a az iskolai színjátszás hagyományos modelljének (sőt más drámatípusokba, pl. a  passiókba is beépíthetőek) ezért a téma népszerűsége évszázadokon át töretlen. Az 1770-es évektől azonban egy új kihívásnak kell megfelelnie az iskolai színpadnak: a magyar irodalomban megjelenik az individuális szerelem, a szabad párválasztás problematikája, s ezzel párhuzamosan ennek természet- és társadalomfilozófiai háttere. Az iskolai színpad alkalmazkodóképességét jelzi, hogy elsőként éppen egy kantai minorita szerzetes, Kertso Cyrják próbál reflektálni a szerelem problematikájára, egy olyan magyar nyelvű darabbal, amely a szerelmi szenvedély visszafordíthatatlanságára, elvakultságára hívja fel a figyelmet, anélkül, hogy magát a szerelmet értékelné. A szerelem testi-természeti meghatározottsága, az ellene való küzdelem hiábavalósága  a református iskolai színjátékokban is megfigyelhető: Az általam bemutatott darabok ismeretlen szerzőit erősen foglalkoztatja ennek az érzésnek az anatómiája, fiziológiai jellemzői, a szerelem, mint betegség (halálos kór) kialakulásának okai. Mindkét darab szerelmespárját ez a halál fenyegeti, de míg az Arménia és Páár című losonci játékban az apai szeretet jóra tudja fordítani a tragikus véget, addig a debreceni drámában a szülői önkény már túl későn változik át, így a szerelmesek szó szerint belehalnak a szerelmi bánatba. A magyar nyelvű szerelmi dráma műfaja még új és kialakulatlan: ezért van a darabokban sajátos nyelvi stíluskeveredése, terminológiai bizonytalanság. A vígjátéki figurák (pl. Paraszt, Doktor) szerepeltetése a református iskolai hagyományokhoz kapcsolja a darabokat, szemléletük és témaválasztásuk alapján viszont már a preromantikus drámák közé sorolhatjuk őket.

The Jesuit drama in the Southern Netherlands 1575-1773 and its funtions in daily college life

A forthcoming study on the Jesuit spectacle (theatre plays, affixiones, cavalcades...) in the old Provincia Flandro-Belgica -the Dutch speeking part of Belgium- surveyed almost two thousand spectacles in twenty Flemish cities. This inventory not only lists many unknown theatre plays and other spectacles, but also offers a precise description of each play. The indexes contain more than 17.000 references to names of actors, to 1200 printed programme books and to complete texts. Hundreds of themes and many writers have been disclosed.

In my paper on the Jesuit drama in former Flanders, I would like to balance the present-day view on the jesuit drama in this most fruitful and prosperous province of the old Jesuit order. With the help of the mentioned inventory and the results of more than 5 years of research in European libraries and archives, I would like to draw a map of the commonly performed jesuit drama in the colleges. The various functions of drama in daily college life, and socio-political context will be illustrated from primary sources. What was the relation with the citizens, and -more importantly- the religious and secular authorities? What about the reception of these performances? Did these theatre plays influence other literary companies? Which networks can be retrieved, and how did they function? Who got a role in the plays (and who did not!), and why did a very small part of the pupils run of time after time with the best roles?

In well-documented cases each of the afore mentioned aspects will be dealt with in a comprehensive way. This paper will enable a comparison with other European studies on this theme, and update the image of the Jesuit theatre in the pre-modern world.

A Dél-holland jezsuita dráma 1575-1773 között, és ennek funciói a mindennapi kollégiumi életben

Nemsokára megjelenik egy tanulmány, amely 20 flamand város mintegy 2000 vígjátékát fogja vizsgálni Belgium hollandul beszélő, régi, Flandro-Belgica tartományában. Nemcsak eddig ismeretlen darabokat tesz közzé, a függelék több mint 17.000 adatot tartalmaz a színészekről, valamint 1200 nyomtatott programfüzetet és teljes szövegeket is közöl.

Az előadás bemutatja a kollégiumokban előadott jezsuita drámákat, elsődleges forrásokkal illusztrálja a dráma sokrétű funkcióját. Milyen volt a viszony a polgárokkal, az egyházi és világi hatalmakkal? Volt-e recepciója ezeknek az előadásoknak? Ki kaphatott szerepet és ki nem, és a diákoknak miért csak egy kis része kaphatta mindig a legjobb szerepeket?

A tanulmány a témához kapcsolódó európai szakirodalom összehasonlítását is tartalmazza.

From „walking palace” to „studying school”

My resarching area is the courtly culture and the drama of the Italian Renaissance literature. In may dissertation, witch is under way now, I examine Pandolfo Collenuccio`s, a fiftienth centurian humanist`s biography focusing on his pieces of work of art which are intereshing in the respect of the improrement of the courtly drama. It is common knowledge that the drammatic art had an important rule in education of Renaissance Age all over Europe. Those who are experted in Hungarian literature the dramatic art represented the scooltheatre first of all, while the Italian renaissance plays became significant means of the courtly education as a mediator of moral rules, as a form of art which models communicational strategies and offers a way of life. These statements signify important standpoints of my dissertation, and I would like to introduce Collenuccio`s texts from this point of view. The texts are his sacra rappresentazione titled Jacob e Joseph, a comedy translated from Plautus´ Amphytrion and some of his apologies. Althrough we cannot consider Collenuccio as one of the kost important Italian playwrights, dut he can rechon on the attention of the Hungarian researchers of drammatic art. It was Tibor Kardos who had already supposed connectoins between Collenuccio and thr development of Hungarian dramas. In spile of the fact that these connections cannot be totally verified according to the present state of my researching, I think, it is possible that Collenuccio´s texts could have been modells to the Hungarian playwrights as well. As I hope I will manage to introduce the courtly culure, a part of the renaissance culture which cannot be considerd really prosperous in Hungary, but in which the principle of docere et delectare existed as an aducational aim, and which tried to develop a certain human ideal. And I also hope to find those ways and the modality as the Italian courtly culture and its ideas, moral laws moved and been trasformated in the area of the education and the schooltheatre in Hungary.

A "sétáló palotá"-tól a "tanuló oskolá"-ig.

Az itáliai udvari szíház és a magyar iskoladráma születése,

avagy Pandolfo Collenuccio drámai szövegei és megjelenésük a magyarországi drámairodalomban

Kutatási területem az olasz reneszánsz irodalom, ezen belül pedig az udvari kultúra és az udvari dráma. Készülő disszertációmban Pandolfo Collenuccio, XV. század végi humanista életrajzát, s ezen belül elsősorban az udvari dráma fejlődéstörténete szempontjából érdekes műveit vizsgálom. Ismert tény, milyen fontos szerepet tölt be a színjátszás a reneszánsz kori nevelésben, iskolákban Európa-szerte. A magyar irodalomban otthon lévők számára ez elsősorban az iskoladrámát jelenti, a színjátszás Itáliában viszont emellett igen fontos szerepet tölt be az udvari kultúrában, mint e közösség nevelésének, formálásának eszköze, mint egy erölcsi szabályrendszer közvetítője s egy életvezetési s kommunikációs stratégiákat modellül kínáló művészeti forma. Disszertációm fontos vizsgálati szempontjait jelentik ezen megállapítások, s tervezett előadásomban is ezek alapján mutatnám be Collenuccio szövegeit - Jákob és József című sacra rappresentaziónéját, Plautus Amphitrüonjából készült fordítását, valamint kitérnék apológiáira is, melyek a mai értelemben ugyan nem drámák, azonban a fenti vizsgálati irányok felőli funkcionális hasonlóságai - valamint a korszak azon sajátosságánál fogva, hogy dramatizáltak nem csupán drámai de más dialogizált szövegeket is - úgy gondolom említésre méltóak. (Collenuccio, noha nem sorolható a legjelentősebb itáliai drámaszerzők közé, számot tarthat a magyar drámakutatás figyelmére. Már Kardos Tibor feltételezett kapcsolatokat közte és a magyar dráma fejlődése között, s habár ezek kutatásaim jelenlegi állása szerint csupán részben igazolhatók, más áttételesebb módokon, de valóban lehetségesnek tartom, hogy a Collenuccio szövegei modellt jelentettek magyar drámaszerzők számára is.)

Reményeim szerint sikerül felmutatnom a reneszánsz kultúra hazánkban sajnos nem ily virágzó területét, s azt hogy a nevelő célzat, a "docere et delectare" elvének megfelelően e közegben is működő elv volt, s noha sokkal világiasabban - ebben az elvárásokhoz igazodva - de ebben az esetben is egy embereszmény s egy világlátás kialakítására törekedett.

Metastasio in the 18^th century Hungarian school-stage

Metastasio in the 18^th century large Hungarian popularity is well-known. His 17 plays were translated to Hungarian and 13 to Latin. He was mostly performed writer on the Hungarian school-stages as well as in churches or castles. He was a well-known writer of libretto, too.

But another important point is his knowledge and usage of Hellenic-Latin tradition’s stage possibilities, so his plays suited Classicism, too. The classical signs – we can see – were used for the aim of school education.

Metastasio a XVIII. századi magyar iskolai színpadokon

Metastasio XVIII. századi nagy magyarországi népszerűsége közismert, l7 színművét fordították le magyarra, l3-at pedig latin nyelvre, és mindkét nyelven az egyik legtöbbet bemutatott szerzőnek számított a magyar iskolai színpadokon, valamint a főúri és egyházi kastélyszínpadokon. Metastasio nagy közép-európai népszerűségét a szakirodalom elsősorban a poeta cesareo 52 éven át tartó bécsi szerepléséhez (1730-l782) köti, illetve a bécsi zenés olasz színház főúri színházakra gyakorolt hatásához. Valóban a Haydn vezette eszterházai kastélyszínház egyik legtöbbet szerepeltetett szerzőjének (librettistájának) is Metastasio számított. Jelen eladás Metastasio nagy XVIII. századi magyarországi népszerűségének egy másik meghatározó elemére kíván rámutatni, arra, hogy a Gravina-tanítvány olasz szerző klasszicista neveltetésénél fogva igen alaposan ismerte és művészetében igen alaposan kiaknázta a görög-latin tradíció színpadi lehetőségeit, és a 40-es, 50-es években írt színművei minden szempontból megfeleltek a kor klasszicizmus iránti igényeinek, ugyanakkor a francia klasszicista dráma merevségével szemben több lehetőséget adtak az érzelmességnek, és a katarzist legtöbb esetben a szöveg muzikalitása oldotta fel. A Metastasiot fordító magyarországi pap-tanárok, köztük nem egy olasz árkádikus költészeten nevelkedett szerző (Benyák, Gánóczi, Kreskay), ösztönösen ráéreztek a Metastasio darabok klasszicista jegyeire, melyet a témák nyújtotta lehetőségeken túl is (hiszen a darabok többsége vagy antik történeti, vagy bibliai-mitológiai tárgyú volt) alaposan kihasználtak az iskolai oktatás céljaira. Metastasio nagy sikere a magyar iskolai színpadokon folytatódni fog a XIX. század elején az új magyar színjátszás gyakorlatában is, elsősorban Kazinczy Ferenc l803-l806 között készített két Metastasio fordításának, a Themisztoklész és a Titus kegyességének köszönhetően, melyek egészen a negyvenes évekig, mint "klasszikus" drámák szerepeltek az első magyar színjátszó társulatok repertoárjában.

Patriotism, Catholicity and Drama in the Jesuit Schools of Eighteenth Century Kolozsvár

The Society of Jesus re-established schools in Transylvania after 1693, when they were allowed to return to the region after eight decades of exile.  Upon their return, the Jesuits set about fostering connections between the House of Hasbsburg and the local elites who made up the majority of the supporters of their schools. In Kolozsvár, the tradition of didactic plays, initiated in the sixteenth century, was revived and the Jesuit academy and the “convictus” for noble boys both began to produce dramas that placed stress on Hungarian history, as well as other plays denominated “comedies.” Jesuit plays, as was the case elsewhere, were produced in Latin as well as in the vernacular, thereby reaching a wide audience.  These plays continued to be produced until the suppression of the Society in 1773, thereby extending the cultural influence of the Counter Reformation to a period immediately preceding the Josephinian reforms and peasant uprisings of the 1780s.

This paper will examine Jesuit dramaturgy in a specific location in the eastern Habsburg realms during this eighty-year period from three perspectives.  First, the role of the Jesuit plays as tools for promoting a sense of loyalty to the ruling Habsburg dynasty in a region recently in rebellion against the House of Austria will be considered.  Secondly, the paper will take up the function of these dramas as vehicles for promoting a Baroque aesthetic in a region as yet not heavily influenced by the Baroque style. Finally, issues of national identity, ethnicity, and anti-semitism as expressed in Jesuit plays will be considered.

Each of these themes will be integrated into a discussion of Jesuit pedagogy and the directives provided in the Ratio Studiorum of 1599 for the inclusion of drama in the curriculum. The presenter will also offer comparisons between the dramatic performances produced in Kolozsvár and those produced in other parts of the Habsburg realms, especially Bohemia.

Hazafiság, katolicizmus és dráma a 18. századi kolozsvári jezsuita iskolákban

A Jézus Társaság tagjai hosszú szünet után 1693-ban térhettek vissza Erdélybe. Visszatérésük után igyekeztek kapcsolatokat kiépíteni a Habsburg Házzal és a helyi elittel, akik az iskola fő támogatói voltak. Kolozsváron a jezsuita színjátszás gyökerei a 16. századra nyúlnak vissza és egészen 1773-ig folyamatosan játszottak.

Az előadás három szempontból vizsgálja a jezsuita dramaturgiát a Kelet-Habsburg birodalomnak e specifikus területén. Először a jezsuita dráma szerepét kutatja a Habsburg-hűségre való nevelésben, majd a barokk esztétika közvetítő eszközeként vizsgálja a darabokat. Végül a nemzeti identitás, etnikum és antiszemitizmus megjenését vizsgálja a jezsuita drámajátékokban. Az előadó ugyanakkor bemutatja, hogy a Habsburg-birodalom más területein, pl. Csehországban ugyanezek a témák hogyan jelennek meg.

Truth, Beauty, and the Good: Our Role in the Quest

In The Disciplined Mind (1999), Howard Gardner  proposed that schools establish a curriculum derived from notions of Truth, Beauty, and the Good, with suggested entry points in Darwin´s Theory of Evolution, Mozartś The Marriage of Figaro, and the Holocaust .  This paper asks how we do drama with children and make theatre for them might respond if schools were indeed to adopt such a curriculum.

We have always been concerned with helping children to come to their own concepts of truth, beauty, and a good life through drama and theatre, and all of us  would find the three suggested entry points  familiar as the kind of material out of which we are accustomed to creating drama or theater  But I think it would have an effect on our work in its establishing for us and for all teachers a new overriding educational goal, one which I believe we would all find worthier than some others current in educational debate and perhaps in nudging us to do philosophy with children more than we now do or believe children capable of doing. 

This paper, then, draws on recent work in the child as philosopher, especially in the work of Gareth B. Matthews, in cultural psychology, especially in Jerome Bruner´s work, in aesthetic education generally, and in drama and theater in education particularly, to suggest how we might more clearly orient our work toward the ultimate goal of helping each child to decide for herself  what she  considers to be a life worth living and what he believes truth and beauty to be—and that from their first years in school.

It describes two pertinent experiences from the writer´s own praxis—a process drama concerned with the Czech experience of the Holocaust and a production of a play for young children developed by Sweden´s Unga Klara.

Igazság, szépség és jóság – hasznunk a keresésben

Howard Gardner a The Disciplined Mind című 1999-es könyvében azt írja, hogy az iskolai oktatást az igazság, szépség és jóság elvére kell alapozni. Ez az előadás azt vizsgálja, hogy hogyan tudunk olyan drámát játszatni a gyerekekkel, amely szoros kapcslatban áll a tananyaggal és ezzel a felfogással.

A szerző a modern trendeket és saját tapasztalatait mutatja be, egyfelől a Holocaust csehországi tapasztalatairól, másfelől egy fiatal gyerekek számára Svédországban bemutatott „Unga Klara” című darab kapcsán.

Schola Ludus - a live encyclopedia

In my essay "Schola Ludus - a live encyclopedia" my aim is to describe the principles and ideas of Comenius on the function of school - plays.

Schola Ludus is going to be analysed as a school - drama and special attention is given to its stucture, construction, content and facts of knowledge.

Moreover, a deeper analysis follows of the scenes in part 4, with special regards to the staging instructions of Comenius as well.

A Schola Ludus - Eleven enciklopédia

Tanulmányomban ismertetni kívánom Comeniusnak az iskolajáték funkciójáról vallott elveit és nézeteit.

Vizsgálni kívánom továbbá a Schola Ludust mint drámajátékot, szerkezetét, sajátos építkezését, az egyes darabokban megjelenített ismeretköröket, tudattartalmakat. Ezen belül részletesebb tartalmi elemzését kívánom adni a IV. rész játékszíneinek, kitérve Comenius dramaturgiai instrukcióira is.

Possibilities of Theatre in Education (TIE) as a Practical Approach to Drama and Theatre Studies in Teacher Training

TIE is a characteristicly British phenomenon with a thirty-year history from the mid-1960s to the late 1990s, but at the same time, it is a powerful artistic-educational movement known, spread and still existing in different parts of the world.

Augusto Boal’s Forum Theatre is a specific kind of devised participatory theatre, which is often used for educational purposes. The ideology and the methodology of Forum Theatre have deeply influenced Theatre in Education (TIE), and have been so often used for educational theatre that it can be regarded as a particular branch of TIE.

The paper is intended to investigate the question how Theatre in Education (TIE) projects can be applied to enhance students’ skills development in teacher training in Hungary.

The researcher intends to examine the role and the possibilities of drama and theatre studies on the basis of exemplars from her teaching practice. The paper will focus on the questions how dramaturgy can be taught through improvisation and devised drama, and what "added value" derives from presenting devised theatre and TIE programmes to an audience in a teacher training context. Problems and difficulties of developing students' presentation skills will also be discussed, and some methods of improving 'dramatic literacy' will be presented in the paper as well.

A TIE (Theatre in Education) lehetőségei a pedagógusképzésben

A TIE (Theatre in Education) az 1960-as évek közepétől a 90-es évekig Nagy-Britanniában virágzó pedagógiai célú színházi mozgalom, melynek módszerei ismertté és népszerűvé váltak szerte a világon.

Augusto Boal brazil színházi szakember Fórum Színháza a nézők bevonására és aktív részvételére épülő színházi forma, mely sajátos dramaturgiájánál fogva különösen alkalmas pedagógiai célokra. A Fórum Színház nagy hatást gyakorolt a TIE-ra, és technikájára oly sok jelentős TIE program épült, hogy tulajdonképpen a TIE egy válfajának is tekinthető.

Előadásomban azt a kérdést vizsgálom, hogy a TIE módszereivel milyen készségeket lehet fejleszteni, és hogyan alkalmazhatók pedagógiai célú színházi programok a magyar pedagógusképzésben. Bemutatok saját tanítási gyakorlatomból egy projektet, amelynek segítségével a pedagógushallgatók dramaturgiai és színjátszó tapasztalatokat szerezhettek egy improvizációs technikával létrehozott darab közönség előtti bemutatásával. 

The development, forms and status of Drama in Education

Worldwide and in Hungary

Drama in Education (DIE) as an art form and discipline has deep roots in the history of education. Educating with drama has from the beginning of humankind, but unquestionably from ancient Greece, been an invaluable method throughout the centuries. The education in and through drama, however, originated mainly from the child-centred philosophies of the early 20^th century, and has gone through a continuous development as a result of the work of great thinkers and educators like Harriet Finlay-Johnson, Peter Slade, Brian Way, Dorothy Heathcote, Gavin Bolton, Geoff Gillham, Cecily O’Neill and many more. As DIE developed, different approaches, complex forms and methods evolved, from Child Drama trough Drama for Development or Process Drama to Mantle of the Expert. Furthermore, as DIE have never lost its vital contact with theatre (although many practitioners accused its proponents that they do so), DIE had a significant role in giving birth to theatrical forms like Readers’ Theatre or Theatre in Education.

The history of DIE, primarily its status in terms of school curricula, timetables and prestige, on the other hand, have always been linked to the general political climate of a country. Its steep rise during the early 1950’s in Britain and in the USA was closely connected to the emergence of a humanising, liberal political-educational philosophy of the post-war era. Its difficulties and relative decline started there as the idea of the “welfare state” has radically been suppressed by the rise of conservativism. This political trend prefers quantifiable outcomes to qualitative ones, and education is no exception in this regard. The challenge of DIE today is to retain its values and integrity while submitting itself to the requirements of these new (?) expectations.

The post-war period in Eastern Europe, and consequently in Hungary, brought about a significantly different political climate than those of the West. The Stalinist communism and the so-called “existing socialism” did not prefer (and most of the times even banned) critical, socially and individually oriented activities that countered its communal ideology. It was therefore out of question to let activities like DIE to gain a firm place in the curriculum. The political changes in 1989 brought about the possibility for DIE to flourish, as critical social studies and self-expression came rapidly to the fore. Exponents of DIE in Hungary answered this call of the time by developing the Curriculum Framework for Dance and Drama, and by publishing several syllabi, books, teachers’ manuals etc., so that the teachers could grab the chances and implement drama productively in their schools. Shortly after this euphoric period, however, financial shortages and political aspirations of the coming governments have started to push DIE towards a more controlled, skill-based, assessment-driven frame.

This paper intends to give a historical overview and analysis of these processes, make comparisons of the trends discernible from these historical facts, and pose the questions whether the Hungarian exponents of DIE can learn from the international trends, and whether the international community of Drama practitioners can counter the political-perceptional tendencies described above.

A drámatanítás fejlődése, formái és státusa külföldön és Magyarországon

A drámatanítás (Drama in Education - DIE) mint művészi formanyelv és tantárgy mélyen gyökeredzik a neveléstörténeti hagyományban. A dráma eszközeivel történő tanítás-nevelés az ókori görögöktől fogva megkérdőjelezhetetlenül jelen van a kultúrában. A drámán keresztül megvalósuló oktatási-nevelési módszeregyüttes létrejötte ugyanakkor a 20. század elejének gyermekközpontú filozófiájához kötődik, és fejlődését olyan pedagógusoknak és gondolkodóknak köszönheti, mint Harriet Finlay-Johnson, Peter Slade, Brian Way, Dorothy Heathcote, Gavin Bolton, Geoff Gillham, Cecily O’Neill és mások. A DIE fejlődése során számos eljárás és megközelítésmód jött létre, a „gyermekdrámától” a fejlesztő drámán vagy a folyamatdrámán keresztül a szakértői játékig. A DIE ugyanakkor soha nem veszítette el élő kapcsolatát a színházzal, még ha a színházi szakemberek némelyike vádolta is ezzel a drámatanítás képviselőit. Ellenkezőleg: a DIE képviselőinek jelentős szerepük volt az olyan formák létrehozatalában, mint a felolvasó színház vagy a színházi nevelés.

A DIE története ugyanakkor – különösen ami az iskolai tantervekben és órarendben elfoglalt helyét, státusát illeti – mindig is erősen függött az adott társadalmat meghatározó politikai filozófiától. Az a gyorsan felívelő fejlődés, mely Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az 1950-es évek elején bekövetkezett, nem jöhetett volna létre a háborút követő időszak azon politikai-nevelésügyi törekvései nélkül, melyek a társadalmat emberközpontúbbá, liberálisabbá kívánták formálni. Nehézségei viszont akkor kezdődtek, amikor a jóléti állam eszményét ezekben az országokban a konzervativizmus erősödése háttérbe szorította. Ez utóbbi politikai eszmerendszer az életminőség javításának eszközét a mérhető tartalmak, az oktatásban pedig ennek megfelelően a mérhető tudás preferálásában látta és látja. A DIE tehát azzal a kihívással kénytelen szembenézni, hogy olyan módon tegyen eleget ezen új (?) elvárásoknak, hogy közben ne veszítse el önnön integritását.

Kelet-Európában, és így Magyarországon is, a politikai klíma egészen másképpen alakult, mint a nyugati országokban. A sztálinizmus és a „létező szocializmus” nem támogatta (sőt, a legtöbb esetben korlátozta is) mindazon kritikai szemléletű, társadalmi és egyéni orientációjú tevékenységformákat, melyek szembehelyezkedtek a közösség eszményét hirdető ideológiával. Az olyan formáknak, mint a DIE ennélfogva esélyük sem volt arra, hogy helyet kapjanak az iskolai tantervekben. Az 1989-es politikai változások, melyek együtt jártak a kritikai társadalomtudományok és a különböző önkifejezési formák gyors előretörésével, lehetőséget teremtettek a DIE gyors felfutására is. A drámatanítás hazai szakemberei a Nemzeti Alaptanterv Tánc és Dráma fejezetének kidolgozásával, illetve e műveltségterület tanítását segítő tanterv-javaslatok, szak- és kézikönyvek, videofilmek közzétételével igyekeztek segítséget nyújtani a pedagógusoknak a dráma hatékony iskolai alkalmazásához. Nem sokkal ez után az eufórikus korszak után azonban az általános gazdasági nehézségek és az egymást követő kormányzatok politikai törekvései a DIE hazai fejlődését egy jóval szűkebb mozgásteret biztosító, mérhető tudásokat közvetítő irányba kívánták, kívánják terelni.

Az előadás a vázolt tendenciák összevetésén keresztül a fenti történelmi folyamatok elemzését kívánja adni, és fel kívánja vetni, hogy vajon a drámatanítás magyarországi szakemberei számára üzennek-e valamit a jelzett nemzetközi tendenciák, illetve hogy vajon a drámával foglalkozók nemzetközi közösségének módjában áll-e, hogy fellépjen ezen politikai és szemléletbéli tendenciák ellen.

Paper angels’ desperate fight agains the demons of consumerism on the stairs of paper churches

The drawing teacher was a student in Sárospatak some years ago. In his school-life there was the school-theatre. He has some images in his memory of theatrical events, persons from the past and looks into the future. He thinks acting is important in the development of personality, in education.

Papírangyalkák elkeseredett harca kartontemplomok lépcsőin a fogyasztás fröccsöntött démonaival - avagy válogatott formák, színek és anyagok a morál szolgálatában

Mit keres itt egy rajztanár? Nem a rajztanár beszél, hanem a pataki diák, akinek a diák-életében jelen volt az iskolaszínház,

a pedagógiai alternatívák közül válogató művész/pedagógus, aki keresi a választ, vajon hogyan lehetne a tömegoktatás elhúzódó reformját befejezni.

Ez a gondolatsor elkerülhetetlenül tartalmazza az utóbbi tizenvalahány esztendő kritikáját, ami ilyen élessé a szemérmetlen időpocsékolás láttán csiszolódott.

Premisszák:

Iskola és színház

iskolázás – tudománya a pedagógia – de csak akkor jó – értsd eredményes, hasznos: tehát „jó”-, ha voltaképp alkalmazott pszichológia

iskoladráma, septem artes … és a bábjáték

hagyaték – jelen – jövő …. Sárospatakon/Sárospatakról kitekintve

kicsiny színházi anatómiai lecke – egy Rembrant kép után szabadon  ® tartalom, szövegmondás, gesztus, mimika.

                van és ismeretes forma, ami alkalmas az ember építgetésére

Mi újság a nagyvilágban, az iskola óvó/?/ falain kívül?

a vidék kulturális örökségének és Koppány esetének malíciózus összevetése : az eredmény rémületes ® a vizsgálat tárgya halott

csökkenő munkahét …mi legyen az eközben megnövekedett szabadidő sorsa?

fogyasztás, piacgazdaság, versenyszféra, reklám, szórakoztatás, képek, klipek …fröccsöntött bálványok

Mi újság az emberi reprodukció frontján?

az előbbiekkel szemben

a biológiai óra az évmilliók hagyományosan alakult rendje szerint ketyeg

a szocializációs óra teljesen másként – spontán és tudatos beavatkozások

nevelés vagy a nevelődés bátortalan befolyásolása

oktassunk és neveljünk vagy oktatva neveljünk

                előttünk a kihívás a toporgó iskolázással szemben

Konklúzió:

Megoldás az iskola és élet jobb kapcsolata 

Még ennél is jobb megoldás a művészeti nevelés erősítése ® a művészettel nevelés

komplex művészet ® színház = sűrített élet.

a művészettel nevelés ¹ a művészetre nevelés

eredményes nevelés: az életre nevelés  ® az élettel nevelés

Milyen az a színház, ami nem visz ki, nem segít vissza az életbe?

Színház – tartalom – irodalom / írott szó / olvasmány ® nyersanyag ®iskoladráma

Mi a teendő?

kevesebbet, a támadhatatlan minőséget tanítani  ® az idő, mint értékmérő

elemezni, elemezni …. és elemezni  ® kételkedni, választ várni, válaszolni

megbeszélés tárgyává tenni ® vajon mekkora az a szelet dobostorta, amelyik még nem alázza meg a magajándékozottat, -   előadni – egyre nagyobb körökben (osztály. iskola, utca) a tartalmak ott vannak körülöttünk, benne vannak az iskolai olvasó könyvekben  ®

„legyártani” háncsból, fából, papírból, brokátból – fényből, árnyból

tananyag kérdése? ® az is

tanító kérdése? ® bizony, hogy az!

Papírangyalkákkal pokémonok, digimonok ellen?Igen!

                emberi gondolatokkal, tartalmakkal

alakítható anyagokkal (szabás, festés, illesztés – kézimunka, „szlöjd”)

az alakuló pszichikum fejlesztéséért …

Schools of Dramatic art and Ballet-Schools in the 18^th and 19^th Century Transylvania

There were some Western-European examples, e.g. the schools of J.G. Noverre, J.H.F. Müller, Fr. Horschelt, “Theaterpflanzschule” or “Theater-Philantropin”.

It was first thought in 1778 in Szeben Theatral Wochenblatt, but till for a long time a school of dramatic art was not established. In 1819 a music conservatoire was established – helped by Déryné and Mihály Havi – and in 1844 a balett school in Kolozsvár. They were very important in continuous theatre-life.

“…hallám pengetni egy szinészi oskola felállítását…”

Színész- és balettiskolák a 18. és 19. századi Erdélyben

Előadásunkban a 18. és 19. századi erdélyi “színitanoda” jelenségét vizsgáljuk. Célunk egyrészt számbavenni a megjelölt időszak erdélyi kezdeményezéseit, másrészt megvilágítani a mögöttük húzódó elméleti jellegű megfontolásokat.

Az erdélyi színitanoda felállításának kezdeményezésében a korszak nyugat-európai példái minden bizonnyal közre játszottak. J.G. Noverre, J.H.F. Müller, Fr. Horschelt, stb. iskolái beleillenek a korszak azon reformpedagógiai törekvéseibe, amelyeket a “Theaterpflanzschule” vagy “Theater-Philantropin” divatos fogalmai fémjeleztek, viszont nem mentesek a korabeli gyermekszínjátszás pénzügyi természetű spekulációitól sem.

Az erdélyi színész- és balettiskolák kapcsán elsőként elméleti értekezések bemutatására vállalkozunk. A színitanoda gondolatának első erdélyi fóruma a szebeni Theatral Wochenblatt volt 1778-ban. Jóval későbbi színházi zsebkönyvek szövegei, illetve az 1841–43-as erdélyi országgyűlés iratai is arról tanúskodnak, hogy a korai problémafelvetés ellenére “egy szinészi oskola felállítása” Erdélyben még sokáig váratott magára.

A gyakorlati megvalósítások között sajátos helyet foglalnak el az 1819-ben alapított kolozsvári zenekonzervatórium, amelynek támogatói és tanárai között Dérynét is ott találjuk, illetve Havi Mihály, kolozsvári színházigazgató 1844-es balettiskolája.

Úgy gondoljuk, hogy erdélyi színésztanodáink az iskolai és a hivatásos színjátszás határmezsgyéjén jelentkeztek, az állandó színházért folytatott harcban a színházi kontinuitás biztosítékai kívántak lenni.

Were not They Acted Indeed?

Some questions about how old Hungarian dramas were played. Some analysis of dramaturgies and the next question: who, where and how – a practical approach to probable and known religious and secular drama playing practice.

Valóban nem játszották?

(Régi magyar drámai emlékek színrevitelének gyakorlati kérdései.)

- színházi szemléletű szövegolvasás, dramaturgiai elemzés.

- a feltételezett, ill. adatolt egyházi, világi játék-gyakorlat - történetiség és stílus - formai megközelítés.

- a közvetítők: szerpapok, szerzetesek, diákok - hivatásos középkori egyszemélyes szinház - művelők, mimus, jokulator, igric kaszt kapcsolata - a nagy közösségi városi, céheket, laikusokat bevonó misztériumjátékok, benne a rendező, felolvasó leightman szerepe és példája - a Hattyúdal színház gyakorlatában - demonstráció és elemző beszélgetés a látottakról.

Drama as the great chance of human perfection

The intention of the author is to translate Toquato Tasso's life-work into Hungarian. The famous epic „Rescue of Jerusalem" was even published in 1995 in his translation. That year was the fourth centenary of Tasso's death.

The masterpiece "Aminta" inspired sixty more other Italian epics and two of them includes the topic of the reoccupation of Buda.

As centuries passed, the "Aminta" -a drama written by Tasso and called pastoral play or forest story- entered into a competition with the peerless effect of heroic plays.

Although the term' pastoral play' is a reasonable one, it is a misleading name if one thinks of a kind of cheerful idyll. The different characters embody the people of the court of Ferrara. The bucolic poetry is but a cloak for recalling an unblemished era. Going back to the past helps the poet to express his views on human perfection. That time this idea was more easily attainable than in Tasso's era. The poet uses the past as a background to declare the power of love. If love cannot come true, one is possessed by emptiness -so called' horror vacui' –and in this case love is followed by the track of 'Death'.

First love is the most vulnerable one in human's life and if this injury is really deep, life can be upset. One can even be threatened by death like in the case of Aminta. The supposed death of his Aminta generates a great change in Szilvia’s uninterested personality therefore she does not want to live any longer without Aminta. But Aminta could escape from death with the help of some tree branches and this unbelievable incident changes their lives.

As the play reaches its peak the young hero and heroin can be considered as the relatives of Death. In this regard the play is analogous to Romeo and Juliet. Shakespeare was only nine years old when this Tasso play was performed on an island close to Ferrara.

The world of "Midsummer Night's Dream" touches upon Aminta's world, as well as that of

"Nice Hungarian Comedy", a play written by Bálint Balassi.

Tasso was born in 1544, Balassi in 1554 and Shakespeare in 1564. Comparing their plays was not intended to emphasise this coincidence and this fact might not be important for some of the contemporary readers. What is really important to realise is the similar historic background where the Renaissance, the Baroque and the Manierism met.

Human values were in formation and in change and they even vanished that time. In Tasso's heroic epic Clorinda embodies the perfect love for Tankred and she is the character whose death is the most tragic one. This idea can be discovered in Aminta but with a different fundamental conflict. In Shakespeare's masterpiece the base for the conflict is the ancient hostility while in Tasso's play it is the character of Szilvia. The heroine ignores the great changes of her life to such an extent that there is no place for love and marriage and childbirth in it.

A dráma, mint az emberi teljesség nagy lehetősége

Torquanto Tasso egész költői életművét szeretném anyanyelvemre fordítani. Híres eposzát, A megszabadított Jeruzsálemet az Eötvös József Könyvkiadó a költő halálának négyszázadik évfordulóján, 1995-ben jelentette meg a fordításomban.

Ez a remekmű hatvan olasz hősköltemény ihletője lett, közülük kettő Buda visszafoglalásáról szól.

A hősköltemény szinte utolérhetetlen hatásával kelt versenyre évszázadok során Tassónak az Animata című drámája, pásztorjátéka – erdei története, ahogy ő nevezi.

A „pásztorjáték” elnevezés indokolt, de jócskán félrevezeti az ember, ha valami derűs idillre gondol. Ugyanis a különböző alakokban a ferrarai udvar személyeire lehet ráismerni. Valójában ürügy a bukolikus költészet: egy tisztább kor visszaálmodásáról (felidézéséről) van szó. A múltbanézés arra jó, hogy a költő az emberi teljességről valljon. Olyan kort és környezetet vesz alapul, amelyben ez a teljesség még elérhetőbb volt, mint a költő korában. Ilyen körülmények közepette vall a szerelemről, annak hatalmáról. Főképpen arról szól, hogy ennek az érzésnek a nyomában a halál lopakodik akkor, ha a beteljesülés helyett az űr, annak rémülete – a horror vacui, a hiány keríti hatalmába az embert.

Az első szerelem a legsérülékenyebb, és ha ez a sérülés mély, az ember egész élete kizökkenhet. Akár a halál örvénye fenyegeti, mint Amintát. Az ő vélt halálának a híre az eddig közömbös Szilviát (a szeretett leányt) teljesen megváltoztatja: már neki sem kell így az élet, de egy hallatlanul ritka véletlen mindkettejük számára fordulatot hoz, mivel Amintának a szakadékba zuhanó testét egy bozontos ágfonadék hálója fékezi, ily módon megmenekül a haláltól.

A mű tetőpontján mind a két fiatal a „halál rokona”, és ebben közel állnak Romeóhoz és Júliához. Mikor Tasso drámáját Ferrara közelében egy szigeten előadták, Shakespeare kilencéves volt.

A Szentivánéji álom világa, szemlélete is közel áll az Amintáéhoz, sőt Balassi Bálint Szép magyar comoediájában is találunk hasonló vonásokat.

Tasso 1544-ben, Balassi 1554-ben, Shakespeare 1564-ben született. Műveik egybevetésével nem az esetleges hatást kívánom hangsúlyozni, hiszen a mai olvasók egy részét hidegen hagyja. Ami viszont lényeges, az a történelmi helyzet bizonyos hasonlósága: a reneszánsz, manierizmus és a barokk találkozása.

Értékek alakultak, változtak, vesztek el. Tasso hőskölteményében Clorinda jelenti Tankréd számára az eszményített szerelmet, és a legtragikusabban pusztul el. Ez az eszményítés az Amintában is megvan. Az alapkonfliktus itt nem ősi „gyűlölség”, mint Shakespeare remekében, hanem Szilvia természete: nem akarja tudomásul venni, hogy élete nagy átmenetének, szerelmének, nászának, a gyermekek születésének ideje elérkezett.

Cliff, Alison, Captain and Steward leading to a change

(About the use of drama for Engligh majors)

The objective of drama in EFL teaching through content-based courses is to bring about a change in the social, intellectual and linguistic skills development of the learner. Teaching the practice of drama, as an integrated part of the English majors’ History of British Drama syllabus at the College of Nyíregyháza, aims at achieving a double purpose: a deeper understanding of the plays, as well as the development of the students’language skills. My paper discusses the value of performing drama in fostering a response from the students, both analytical and creative, and also the value of performing drama as a tool of language learning. To demonstrate the major points of my paper, two scenes, performed by students in the classroom (from Look Back in Anger and Saint Joan), will be played on the video.

Cliff, Alison, Captain és Steward befolyása a változásra

(A dráma szerepe az angol nyelvoktatásban)

Az előadás a brit drámatörténeti korpusz felhasználhatóságával foglalkozik az angol, mint idegen nyelv tanításában. A hangsúlyt a tartalmi elemzésre, elelemkre helyezi, ezáltal a hallgatók szociális, intellektuális és nyelvi gyakorlatát egyszerre fejlesztik.

Ennek a munkának kettős célja van, egyfelől a drámák mélyebb megértése, másfelől a hallgatók nyelvgyakorlásának fejlesztése.

Az előadás illusztrációjaként két osztályteremben eljátszott jelenet is bemutatásra kerül.

Spanish folklore in Federico Garcia Lorca’s dramas

One of the first and most famous casualties of the Spanish Civil War,  Lorca quickly became an almost mythical figure, a victim of all the victims of political oppression and fascist tyranny in Spain. Lorca's poetry and  plays combine elements of Andalusian folklore with sophisticated and often surrealistic poetic techniques, cut across all social and educational barriers. The presentation will emphasize the famous trilogy of rural tragedies, like The House of Bernarda Alba,  Yerma, and Blood Wedding.

A spanyol folklór Frederico Garcia Lorca drámáiban

Az egyik első és leghíresebb áldozata a spanyol polgárháborúnak, Lorca, hamarosan misztikus személyiséggé, politikai elnyomás összes áldozatának és a spanyolországi fasiszta elnyomás áldozatainak jelképévé vált. Lorca költészete és drámái az andalúziai folklór elemeit és a csiszolt, gyakran szürrealisztikus poétikai elemeket vegyíti, áthágva minden szociális és nevelési akadályt. Az előadás bemutatja Lorca híres falusi trilógiáját, a Bernarda Alba Házát, a Yermát és a Vérnászt.

German School Drama in Transylvania

In May 2000 teachers of German, educationists, actors from the German theatres in Sibiu/Hermannstadt or Timisoara/Temeswar and theatre enthusiasts gathered to discuss the revival of school drama in German schools. During the last 60 years this nearly 500 years old tradition has been forgotten. Some single phenomena whatsoever were owed to the personal dedication of enthusiastic teachers.

Apart from discussing the sociological, psychological and educational impact of drama, some voices beard on the bondage with the past and the tradition.

This paper will offer a retrospect at the origins and evolution of school drama in Transylvania, with an enhancement of the prime-age of school plays, instancing the school plays in Brasov/Kronstadt/Brasso, and also an outlook on the school drama nowadays. Some stress will be set upon the school system in German Transylvanian communities, which played an important part in the development of school plays.

A német iskolai színjátszás Erdélyben

2000 májusában német tanárok, pedagógus szakemberek, színészek a Hermannstadtiés temesvári Német Színházból, valamint színházrajongók gyűltek össze megvitatni az iskolai színjátszás újjáélesztését a német iskolákban. Az elmúlt 60 évben közel 500 éves tradíció lett elfeledve. Csak néhány magányos jelenség maradt meg, lelkes tanárok személyes ajánlása.

Eltekintve a dráma szociológiai, pszichológiai és nevelési szerepétől, néhányan hatással voltak a múlt és a tradíciók megtartására.

Ez az előadás bemutatja az erdélyi, elsősorban az alapfokú képzés során játszott dráma eredetét és fejlődését, amelyet a brassói iskolai színjátékokkal illusztrál, illetve némi kitekintést enged a jelen német nyelvű színjátszó gyakorlatára is. Néhány erőfeszítés történik az erdélyi német közösségek iskolai rendszrének kidolgozására, amelyek fontos szerepet töltenek majd be az iskolai színjátékok fejlődésében.