MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG

A DRÁMAPEDAGÓGIA ÉS A GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS ÜGYÉT GONDOZÓ KIEMELTEN KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET

Alakulás éve: 1988
Taglétszám: 1000 fő felett
Cím: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.
Telefon/fax: +36-1-3151215

 

Az 1988-ban létrejött egyesület gondozza hazánkban a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás területét. Működésének több mint tíz éve alatt a kulturális és oktatási területen egyaránt tevékenykedő magyar civil szervezetek között a domináns egyesületek egyikévé vált a Magyar Drámapedagógiai Társaság: nem lehet ma drámapedagógiáról, tanítási drámáról, gyermekszínjátszásról, de az alapfokú művészetoktatás színművészet-bábművészet ágáról sem beszélni a Magyar Drámapedagógiai Társaság említése nélkül.

A drámapedagógusok, gyermekszínjátszó csoportvezetők társaságának legfontosabb eredményeiként említhetjük a következőket:

Kaposi László

 

DRÁMAPEDAGÓGIA
elméleti alapvetés helyett

1.

A gyerekek drámát játszanak, a tanár pedig a közös játék során tanít. Közös játékról van szó, mivel a tanár gyakran szerepben vesz részt a gyerekek tevékenységében. Feladja hétköznapi tanári viselkedési mintáit, engedi, hogy személyiségéből mást is lássanak a foglalkozás résztvevői, mint addig. A saját szerepjátékán keresztül szabályozhat, információt vihet a játékba, viselkedésbeli és nyelvi mintát nyújthat, véleményeket hívhat elő, provokálhat, de akár fegyelmezhet is szerepből ("Uraim, szabad így viselkedni a király jelenlétében?"). Úgy játszik, hogy egyetlen pillanatra sem feledkezik meg arról: számára eszköz a szerepjáték, ő maga nem színész vagy előadóművész, a gyerekek pedig nem a mindenkori közönség.
A tanár szerepbeli létezésével felborítja a hagyományos osztálytermi hierarchiát: alacsony státuszú szerepeket is vállalhat azért, hogy diákjai döntési helyzetekbe kerüljenek, átvehessék a saját tanulásuk feletti felelősséget. (A szerepjáték során - a választott szerepektől függően - a résztvevők tegezhetik is a tanárt, s ha úgy fordul, akár figyelmen kívül is hagyhatják a véleményét, pl. a banda egyik tagját játszva nem adhat utasítást a főnöknek...). A szerepjáték során a játék irányítója nem átélésre törekszik, sokkal inkább a választott, eljátszani kívánt szereptípus demonstrálására. (Ebben az értelemben jelenléte a brechti színház színészének játéka felé közelít.)
A drámatanárnak nem kell színésznek lennie, többnyire elegendő a szereptípus felmutatása (erre a hétköznapok szerepei is elegendő tréninget jelentenek), de azért nem árt, ha időnként erősebb színészi eszközöket is képes alkalmazni. Úgy kell játszania, hogy a résztvevőket (gyereket-fiatalt-felnőttet) játékba tudja vinni.

2.

Amennyiben egy rendőrösdit játszó kisfiút figyelünk, tevékenységét "játékként" értékelhetjük; ha egy színpadi színészt rendőrszerepben látunk, azt mondhatjuk, hogy "előad". Bár mindketten "úgy tesznek, mintha" rendőrök volnának, cselekvésük módja és minősége tekintetében azonban mégis van különbség. A gyermek dramatikus játékában spontán és tudatos elemek keverednek, váltják egymást. További jellemzője ennek az "itt és most" jegyében zajló játéknak az én megtapasztalásának igénye és a tudatos távolságtartás.
Mindez megtalálható a színész játékában is - állíthatja joggal az olvasó.
Igen, a színész tudatában mind a négy említett összetevő megjelenik, de háttérbe szorítja őket a közvetítés, figurateremtés, megismételhetőség, jelentésteremtés és a közönséggel való kapcsolattartás igénye. Míg a gyermek játékában az élménynek róla, azaz a gyermekről kell szólnia, addig a színésznél a felfokozott tudatosságot és a játék által keltett kellemes érzéseket a közönségnek kell megélnie.
Ha egy drámaórán a gyerekek több csoportban dolgoznak, majd megmutatják egymásnak elkészült jeleneteiket, akkor létrejön a színházi alaphelyzet (valaki átmegy a színen, miközben mások nézik őt), és megjelenik jó néhány fontos elem a színészi munkából. Azonban jelentés közvetítése külső közönségnek gyakran szükségtelen a gyermekek drámajátékában: ha mindenki játszik, akkor nincs közönség. Sokkal természetesebb játékok születhetnek így, mint például a gyermekszínjátszó próbákon: bár színházi játékokat játszunk, de a játék során nem kell megtanulnunk például a dobozszínpad sajátos kommunikációs módjait - erre a hétköznapokban nincs is szüksége egyetlen embernek sem.
Szerepben van gyerek és tanár. Játszanak...

3.

Drámát játszanak... Jelen esetben nem az irodalom harmadik műneméhez tartozó alkotásról van szó, hanem csoportos játéktevékenységről, amelynek során a résztvevők szereplőként kalandoznak az általuk felépített képzeletbeli világban. (Ezzel együtt a dráma a játék vezetője számára "cselekvő emberek utánzásán" keresztül történő nevelést-oktatást jelent.)

Adjuk meg a résztvevőknek a gyermeki "mintha"-játékhoz hasonló játékélményt, s közben a drámaíró, a rendező és a színész eszköztárát használva próbáljuk meg a játékot nevelési céljaink elérésére alkalmassá tenni. A gyerekek dramatikus játékát a tanár szerepbe lépésével belülről irányíthatja, terelheti az általa fontosnak tartott tanulási területek felé, miközben a gyerekek számára megmarad a játék elsődleges öröme...

Kaposi László